közeledik a tanév

2018.08.15. 07:00

A családok már elkezdték a készülődést az iskolára

A közelgő szeptember csalhatatlan jele, hogy egyre többen fordulnak meg a papírboltokban, az áruházak írószer osztályain. Egyre több az akciós felirat is, ami főleg a táskákra vonatkozik. Szülők, gyermekek hosszú listákkal a kezükben keresik fel az üzleteket.

Mauthner Ilona

A választékra nem lehet panasz, hiszen nincs olyan nagyáruház vagy kissebb papírbolt, ahol ne előkelő helyen szerepelnének az iskolakezdéshez szükséges tárgyak. Napról napra egyre többen vásárolnak, mondta az egyik áruház eladója. Van, aki listával jön, más csak úgy, darabszámra veszi a füzeteket, tollakat, ceruzákat.

Kovács Péterné és két gyermeke tegnap vásárolták meg az iskolakezdéshez szükséges kellékeket. Az édesanya elmesélte, hogy a nyolc éves kisfia most lesz másodikos, már nagyon várja a szeptembert. Minden füzetet beszereztek, listával a kezükben mentek vásárolni, és a papírboltban sok segítséget kaptak. Idén nem kellett költeni iskolatáskára és tolltartóra sem, de így is otthagytak az üzletben nyolcezer forintot arra, amit a tanító néni az utolsó szülői értekezleten felíratott a szülőkkel. A nagyobbik gyermek, a tizenegy éves Lilla most kezdi felső tagozatot, neki már nem felel meg a dobozos iskolatáska, ami még alsóban jó volt. Így Lillára többet kellett költeni, táskával együtt alig jöttek ki a húszezer forintból, mondta el az édesanya. A két gyermek együtt bizony nagy kiadás egyszerre, még szerencse, hogy már hónapok óta készültek rá.

Bekukkantottunk tegnap egy szekszárdi írószerboltba, ahol ottjártunkkor végig nagy volt a forgalom. Sárossy Horváth Szilvia üzletvezető elmondta, a szülők és gyerekek többsége listával a kezében érkezik. Ők azért nem állítják össze előre a csomagokat, mert iskolánként, sőt tanáronként változik a kívánság. Van olyan iskola, ahol a márkát is előírják egy rajzfelszerelésnél, van, ahol ezzel nem foglalkoznak. A tolltartók közül jelenleg a többszintesek a népszerűek, a kislányok a rózsaszínhez ragaszkodnak, míg a fiúknak általában mindegy. Az áruk változó, az egyszerűbb 1300 forint, a legdrágább több mint ötezer.

Az iskolatáskák közül menőnek számítanak a mesefigurásak, de vannak egyszínűek is. Áruk hatezer és harmincezer forint között mozog. Sárossy Horváth Szilvia mutatta, hogy a drága táskákat orvosi igazolással is ellátják. Ezek kiváló minőségűek, s emellett gyermekbarát termékek, tehát nem okozhatnak gerincferdülést. Közülük több a gurulós is. Mindezeken felül három év garanciát is vállal rájuk a gyártó.

Nagyon sokan vásárolnak az interneten is, abban bíznak, hogy úgy olcsóbb. Ám ez esetben is előfordulhat időnként csalódás amiatt például, hogy a hirdetett termék már nincs, vagy nem olyan minőségű, mint amire a rendeléskor gondoltak.

Az augusztus közepe az iskolakezdésről szól

A tanszervásár dömpingje még ezután kezdődik, hiszen a legtöbben a nyaralásból hazatérve foglalkoznak majd a füzetek, könyvek beszerzésével. A füzetekre körülbelül hatezer és tízezer forint közötti összeget érdemes szánni. A tornazsákok ára 1300-3000 forint között mozog. A legtöbbe az iskolatáska kerül, pénztárcafüggő, kinek milyen jut. Az ingyen tankönyv tízből hat esetben valósul meg maradéktalanul, ellenkező esetben további 7-15 ezer forint kiadással lehet számolni. Az iskolakezdés költségeibe a megkérdezett családok mindössze egyötödénél száll be a munkaadó pénzbeli támogatás formájában, éppen ezért tízből kilenc szülő tudatosan készül anyagilag arra, hogy a szükséges felszerelést be tudja szerezni. Bár nem tartozik szorosan az iskolakezdéshez, azért jellemző az is, hogy szeptemberben a gyerekek új nadrágot, új szoknyát, pólókat, ingeket és cipőket is kapnak. Egyrészt mert kinőtték a tavalyit, másrészt a szülők költenek arra, hogy szépen induljon a gyerek az iskolába. Az augusztus tehát az iskolakezdésről szól a legtöbb családban, és nyilván jól jön ilyenkor az előrehozott családi pótlék is, de egy plusz havi fizetés könnyen elfogy ott, ahol a szülő és a gyermek is mindenből a legjobbat szeretné megvenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában