Ünnepek

2017.12.13. 08:30

Újabb alakokkal bővült a dombóvári betlehem

Hanol Erzsébet

Megérkezett a Mikulás, és ajándékot is hozott

Az első adventi gyertya meggyújtásával felavatták Dombóváron a kibővült betlehemi kompozíciót, amely most már 101 pirogránit alakból áll, és Jézus születéséhez kapcsolódóan nyolc jelenetet mutat be.

Megérkezett a Mikulás, és ajándékot is hozott

Az alkotó Varga Gábor szobrászművész, keramikus három új jelenet figuráit készítette el az elmúlt hónapokban. A bibliai történet történelmi vonatkozásairól Mészárosné Fodor Klára beszélt az érdeklődőknek.

A betlehemi kompozíció a víztorony lábánál kapott helyet, ahol a város adventi programjait is tartják. Az első vasárnapon a helyszínen felállított sátorban Juhász Katalin előadóművésszel közösen énekeltek a gyerekek, majd a Mikulás is megérkezett hozzájuk. Puttonyából több mint száz gyermeknek jutott ajándék – édesség és gyümölcs – a Természetesen Dombóvár és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat közreműködésével. 

Az adventi rendezvényen Sipos Előd Zoltán református lelkész fogalmazta meg ünnepi gondolatait, majd Berta János önkormányzati képviselő gyújtotta meg az első gyertyát. Advent második vasárnapján a Dombóvári Ifjúsági Fúvós Zenekar zenélt a víztoronynál, majd Szücs Eszter evangélikus és Hajduné Csernék Erzsébet metodista lelkész beszélt az ünnep üzenetéről, mielőtt meggyújtották a második gyertyalángot.

Címkék#dombóvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában