Decsi-Kiss Mária

2018.08.22. 09:30

Népművészet mestere címet kapott a gyöngyfűző

Wessely Gábor

Decsi-Kiss Mária sárközi gyöngyfűző megkapta a „Népművészet Mestere” címet. Rajta kívül tizennégyen rendelkeznek ilyen titulussal Tolna megyében, s még körülbelül ugyanennyi azoknak a száma, akik korábban megkapták, de már nem élnek.

Az elismerés átadása a Budavári Palotában történt, a Mesterségek Ünnepéhez kapcsolódó rendezvényen. Összesen tízen váltak a népművészet mestereivé ez alkalommal, heten tárgyalkotók, hárman a népzene, néptánc világából érkezők.

A Mesterségek Ünnepén – augusztus 16–20-ig – most is több Tolna megyei kismester kínálta portékáit a látogatóknak. Jó néhány tárgyalkotónk munkája a Műcsarnokban is szerepelt, a Kéz-Mű-Remek című, április 21-től augusztus 20-ig megtekinthető tárlaton. Hazai pályán is bemutatják majd a remekeiket. A Szekszárdi Szüreti Napok kísérő programja lesz a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak, A bőség kosara című kiállítása. A szeptember 11-én nyíló rendezvényen, többek között Decsi-Kiss Mária gyöngyékszereit is megtekinthetik az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában