A tizedik Szabadi-kötet

2021.01.13. 17:30

A történelem viharaitól a sűrű nád rejtette öbölig

A sorban ez a kötet már a tizedik. A mérce most is magas. Egy élet eseményei, történelmi háttérrel, a letűnő paraszti világ és természeti létünk. Mindez benne van Szabadi Mihály könyvében.

Szeri Árpád

Visszaemlékezések és novellák egyaránt helyet kaptak Szabadi Mihály nemrég megjelent, immár tizedik kötetében. A Fonóház című könyv nyolc önálló, adott esetben azonban egymáshoz kapcsolódó művel örvendezteti meg az olvasót. Nem túlzás így fogalmazni, hiszen a szerzőt, miképpen azt a borítón található ismertetés közli, „a már jól megszokott igényes stílus és szép szavúság” jellemzi. Ebből adódóan is élményt jelent elolvasni az összes írást.

Akit pedig kiváltképp érdekel a – mára letűnt – paraszti kultúra, a történelem viharainak emberi életekre gyakorolt hatása, annak számára nemcsak tudásban, hanem morálisan és érzelmileg is többletértékeket nyújt a kötet. Szabadi Mihály az általa bemutatott világra, rokonszenvének minden jele mellett is, képes nem kizárólag belülről, hanem kívülről is tekinteni.

Ezt bizonyítja az ötvenes évekre vonatkozó megállapítása: „Ezek az évek keserű emlékként íródtak be a parasztemberek emlékezetébe. A gazdaemberek hétköznapjaiban tetézték egymást a megpróbáltatások, és kilátástalanná változott a jövő. Ám a földnélküli kis emberek részére reményt mutatott az a lehetőség, hogy gyerekeik előtt megnyílt a továbbtanulás lehetősége.”

Ezzel a lehetőséggel élhetett az 1937. április 4-én született, tehát a 84. élet­éve felé közelgő szerző, aki, mint írja, 1955 szeptemberében, 18 évesen lépett be a Pécsi Pedagógiai Főiskola kapuján. Így lett azután diplomás ember – minden akadály, történelmi vihar ellenére –, az a sióagárdi, hajdani parasztgyermek, aki, mint ugyancsak írja, korán megtanulta, hogy a maga fajtájának „a régi világban nem osztottak szavazati jogot”.

A pákász című novella – melyből betétben közlünk egy részletet – nemcsak természeti helyválasztásában, hanem hangulatában és filozófiájában is Fekete István írói univerzumát idézi. Mint ilyen, ugyancsak beillik túlélőkalauznak is. Megtudhatjuk, hogy a nádassal övezett vízi világban miként lehet tüzet gyújtani, halat fogni, récének csapdát állítani és növények ehető termését begyűjteni. Úgy, hogy közben az ember tiszteli és óvja azt a természetet, melynek része.

Pákász lakoma

„Compót, cigányhalat fogott a varsa. Lehetett talán harminc centis is. (...) A pákász megörült a halnak, mert ismerte és tudta, hogy a húsa ízletesebb a pontynál. De tudta azt is, hogy a jó lakomáért meg kell dolgozni, mert a compót nagyon nehéz megtisztítani. (...) A nagy tuskóra fektette és elkezdte a milliónyi apró pikkelyt lefejteni róla. A csukánál meg a sügérnél is nehezebben válik meg a pikkelyeitől. (...) Nyársra került a compó és a parázs fölött étellé szelídült. A pákász csendesen falatozott, miközben elgondolkozott azon, hogy milyen gazdag a természet.”

Borítóképünk: Szabadi Mihály tanító, tanár, népművelő, néprajzkutató és koreográfus, a Bartina néptáncegyüttes megalapítója feleségével

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában