Gastroblues Fesztivál

2021.07.04. 20:30

Pakson egy hétig dübörgött a blues és a rock

Az érvényben lévő járványügyi korlátozások ellenére összesen mintegy háromezer vendég kereste fel idén a 29. alkalommal, június 28. és július 4. között megrendezett Nemzetközi Gastroblues Fesztivált Pakson.

Gazsó Rita

Fotó: Molnár Gyula

A tavaly csak virtuális térben megtartott program ezúttal öt helyszínen, közel ötven koncerttel várta a blues, rock és a jazz zene rajongóit, ahol a hazai zenei élet krémje mellett az imént említett műfajok nemzetközi sztárjai is felléptek. Igazán sok látogató fordult meg idén a fesztiválon, annak ellenére, hogy a nagyobb, nyitott koncerthelyszíneken maximum ezer fő élvezhette a zenét egyszerre – tudtuk meg Gárdai Ádám szervezőtől.

Pénteken a Big Muouflon, a Muddy Shoes, Levan Lomidze & The Blues Cousins és a Hamburg Blues Band játszott, majd zongorista találkozó zárta a programot. Szombaton a templomi jótékonysági koncerttel indult a nap, ahol egyebek mellett a Muzsikás együttes, majd Ferenczi György és az Első Pesti Rackák léptek fel, akik néhány számot közösen is eljátszottak.

Velük később, a délután folyamán az ESZI csarnokában a Pál Balázs Jenő & Sexit koncert után is találkozhatott a közönség, mielőtt az idei fesztivál sztárvendége, Robben Ford belecsapott volna a húrokba, a korábban Miles Davis zenekarában is megforduló Bill Evans tenorszaxofonos társaságában. A csapatot erősítette a Rod Stewart, Ringo Star és Ronnie Wood zenészeként ismert Gary Grainger basszusgitáros és Wolfgang Haffner, a világhírű német dobos és zeneszerző is. A zenész körökben is nagyon várt koncerten a fesztivál korábbi fellépői is együtt mulattak a közönséggel.

A vasárnapi program is színesre sikerült. Miközben a már hagyományosnak számító jótékonysági főzőversenyre jelentkezők javában sütöttek-főztek, a hangulatot a Kalus, Dami, Doki rió, a zentai City Call Jam Band és a Tűzkerék xT, majd a TransylMania alapozta meg, az estét egy fergeteges Bikini koncert, majd a Sonny and His Wilde Cows klubkoncert zárta.

A jótékonysági templomi koncert és a főzőverseny bevételeit a szervezők a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a kárpátaljai Visk testvérváros magyar nyelvű óvodájának támogatására adományozták.

Mint megtudtuk, jövőre a jubileumi harmincadik évfordulóra több meglepetéssel készülnek a szervezők. Best of zenei válogatást terveznek az eddigi koncertfelvételekből, fotóalbumot állítanak össze a legjobban sikerült fotókból, és még több neves fellépőt hívnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában