Üzenetek

2021.07.12. 13:45

Tolnai vers újságban, könyvben, kőbe vésve

A helyi tájakat, ízeket, hangulatokat idéző alkotásokat az itt élők tudják igazán értékelni. Elsősorban nekik szólnak a helyi versek is, de másokra is hatni próbálnak, távoli vidékekre is eljuttatva a tolnai üzeneteket.

Wessely Gábor

Fotó: A szerző felvételei

Azt mondják, Gárdonyi Géza volt az egri bor legjobb PR-menedzsere. Az itt élő, kortárs tollforgatók is szívesen írnak a számukra kedves tájakról, hangulatokról. Napjainkban a 77. évében járó Gacsályi József tekinthető a megyeszékhely legismertebb költőjének. Egy jellegzetes vers tőle:

Szekszárdi tanyámon, télen

Nem könnyű romokban állni.

Romokban állni nehéz,

ahogy bordáim között

átfúj a dohos alkonyat,

és zúzmara morzsolja

pergamenkezével

a vájatos fugákat

mészfoltos arcomon.

Merre már a régi vér?

A döngölt padlón

szétfolyt óborok

szikkadt pocsolyáit

poros pókháló takarja

– mint szürke szemfedő

szunnyad a szemérmes árnyakon –,

az üres ablakkeret szegleteiben

a múlt üvegcserepei

sajognak könnytelen

a pucér gerendakorhadék alatt.

Talán az a sarokban tengő régi donga

– rokona koporsódeszkaszálnak –

talán az itt maradt száraz ászok

vagy a lábavesztett zsámoly

s a prés bedőlt oldala

nyöghetné csak recsegve,

hogy mivé lettem én;

ám e helyett csönd van, és por van,

és felejtés van,

az ótvaros vakolatot

karmos szél kaparja,

s közben a dombokon elgurul

fakó koronám,

a Nap.

Tolnán születése, 1962 óta él Ábrahám Erzsébet, és diákkora óta alkot. Első írásai nyomtatásban a Népújságban jelentek meg 1981-ben. Elsősorban istenes verseket ír.

A tolnai templom

Úgy érzem, hazaérkezem a Lélek háza felé,

mikor belépek szülőhelyem templomába,

merengő szentjeink, s mosolygó angyalok közé.

A rózsaablakon átszűrődő fény,

hajnalba burkolja a falakat,

mennyei gyertyák égnek, minden oly gyengéden szép.

És a tabernákulum, mint őrző bástya,

áll szilárd szegletkőként,

a veretes, aranyszínű ajtó mögött:

a Szentség, az időtlen Remény.

Hányan, és kik ültek ezekben a padsorokban,

hívő, bűnös, beteg és szegény,

s Te szelíden voltál néped között,

a szürkületből kilépve, vitted fáradt bűneinket,

és megszólalva papjainkban, mint Jó Pásztor,

ki életét adja a juhaiért.

Majd fehéren izzó fényben, mikor a csengő megrezeg:

az Ostya roppan, kozmikus terekbe lépsz,

az idő szeretetoszlopai közt áldozunk,

s átlényegíti mulandóságunkat,

a bennünk Országát építő, szentséges Test és Vér.

Köszönöm neked Istenem, lakásod rejtőző csendjét,

lassan peregnek szívemre a Szűzanya könnyei, mint gyémánt,

hisz Ő oltalmazta az imádat Házát,

őseink munkáját, s reánk bízott hitét.

S lám hálával borulok naponta, az Irgalom és Eljövendő felé,

hogy mint a mezőn nyíló virágok, szálljon az imádság illata,

s a harang üzenő szava, ölelő kegyelmed áldásaként:

a tolnai emberekért!

A nyolcvanéves Dittert Jenő költő és képzőművész is. Mórágyon köztéri alkotásai láthatók. Egy verse, a Mórágy című, kőbe vésve olvasható a falu központjában.

Mórágy

Mint fecskefészek

nyár idején

vár rád e kis falu

a dombok lágy ölén.

Rád köszönnek

a kövek, vizek, szelek,

az utakon ballagó emberek.

Átölel a gránitban megtorpant idő,

a dombokká szelídült tér,

és e tenyérnyi végtelen.

Jó szavukat adják

a füvek és a fák,

a boltíves csodák,

fehér falakon ragyogó tetők,

kémények, dűlöngő temetők.

Itt nyári csoda,

ahogy lépkedve friss harmaton,

átsétál a hidakon

a mórágyi reggel,

kézen fogva, kedveseddel.

Borítóképünkön: Dittert Jenő (balról), Ábrahám Erzsébet és Gacsályi József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában