Teol.hu videó

2023.05.02. 17:58

Szavazni is lehet a diákok fotómontázsaira (Video)

A szokottól eltérő fotómontázs kiállítás nyílt kedden délután Szekszárdon, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán.

Szepesi László

A szokottól eltérő fotómontázs kiállítás nyílt a KPVK-n.

Fotó: M. D.

Az Erasmus Blended Intensive Programban három ország egyetemistái, a komáromi Selye János Egyetemről, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Földrajzi Karának Gyergyószentmiklósi Tagozatáról érkezettek és a PTE KPV Karának hallgatói készítettek képeket, s az ezekből készült montázsok láthatók csütörtökig a szekszárdi campus bejáratával szemben lévő üvegfolyosón.

A három intézmény együttműködésében megvalósuló program egyik látható eredménye ez a tárlat, mondta dr. Máté Andrea, a szekszárdi kar vidékfejlesztési intézetének tanszékvezetője. Már tavaly elkezdtek dolgozni a Helyi értékek, élet- és borkultúra című nemzetközi program jegyében. Az első időben online előadások során ismerték meg egymás értékeit, s hogy egyáltalán mit jelentenek ezek. Az egyik feladat az volt, hogy a résztvevők fotómontázsom megmutassák, mit tartanak ők azoknak. Az egyetemek közös munkájának egyik bemutatható eredménye ez az Értékek sokszínűsége – ahogyan ÉN látom című kiállítás.

Az Értékek sokszínűsége – ahogyan ÉN látom című kiállítás nyílt meg a KPVK-n (Fotó: M. D.)

A közös munka szándéka – mondta a tárlatot megnyitó dr. Koltai Zoltán, a PKVK általános és oktatási dékánhelyettese – a három egyetem már korábban is meglévő szakmai kapcsolatának megerősítése. A szervezők felismerték, hogy a hallgatóknak a nyitottság, a kíváncsiság egy olyan értéke, amelyet érdemes ebben a programban kamatoztatni. A hallgatók azzal hogy itt vannak, megismerik egymást és a szekszárdi környezetet is, mintegy világot látnak. Nem titkolt cél, hogy hazatérve egy kicsit más szemmel lássák a saját környezetüket, mindennapjainkat. Ez segítség az értékmegőrzésben, a helyi értékek megfelelő módon való kezelésében, ami ennek az egész hetes programnak komoly eredménye.

Dr. Koltai Zoltán és dr. Máté Andrea, a kiállítás szervezői (Fotó: M. D.)

A május ötödikén záruló tárlat képeire szavazni lehet, s a legkedveltebb fotómontázs készítője közönségdíjat kap. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában