Könyvbemutató

2023.06.19. 07:00

Hazánk egyik legsikeresebb gyerekkönyvírója járt Szekszárdon

Dávid Ádám író, költő, aki elsősorban gyerek- és ifjúsági könyvek szerzője, nemrég Szekszárdon járt. A Gyermekkönyvtár vendégelőadójaként a Babits Mihály Általános Iskola második osztályosainak tartott interaktív könyvbemutatót, ami után munkásságáról beszélgettünk.

Farkas Eszter

Szekszárdon a zöld tematikájú könyvek közül Dávid Ádám Betontenger című művét ismerhették meg az alsós tanulók (A szerző fotója)

Az író elmondta, országszerte vállal fellépéseket több mint húsz témában, főként bölcsődés, óvodás és alsó tagozatos gyerekeknek. Szekszárdon zöld tematikájú könyveket mutattak be a nap folyamán, melyek közül a Betonhalakr című művét ismerhették meg az alsós tanulók.

– Elsősorban gyerekeknek és kamaszoknak szóló regényeket, képregényeket, meséket, verseket írok. Eddig tíz önálló kötetem jelent meg, illetve legalább ugyanennyi művem különböző mesegyűjteményekben, antológiákban. Három képregényem és két papírszínházmesém mellett hat drámát írtam, de rendszeresen publikálok folyóiratokban is – válaszolta kérdésünkre az író.

Első regénye hozta meg számára a hírnevet, A Virág utcai focibajnokság, mely 2011-ben jelent meg. Az eddig két kiadást megélt kötet magyar irodalomból harmadik és negyedik osztályban tananyag lett. Dávid Ádám emellett angol és német nyelvből fordít, és több mint kétszáz könyvet szerkesztett.

– Háromkötetes történelmi kalandregényem, a Millennium expressz (A potyautas, A fogoly, A tudósító) volt a következő nagyobb állomás a pályafutásom során. Ennek drámaváltozata az Örkény István drámaírói ösztöndíj támogatásával készülhetett el.

A Most én olvasok!-sorozatba írt történeteiben A Virág utcai focibajnokság szereplői tűnnek fel újra. Eddig négy kötet jelent meg Koppány betűket firkál, Koppány szavakkal focizik, Koppány titkokra vadászik és Koppány dalokat ír címmel. A Találj ki! című ifjúsági regényt hét szerzővel közösen írta, amelyből 2021-ben rádiójátékot is sugároztak a Kossuth Rádión.

2020-ban elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia hároméves alkotói ösztöndíját. Ennek keretében született meg többek között az óvodás korosztálynak szánt meseregénye, amely 2022-ben látott napvilágot Arti begurul címmel.

– Arti egy ötéves kisfiú, Markó robotja, akik rengeteg vicces kalandban vesznek részt együtt. A kötet főként az óvodás korosztálynak szól, a gyerekek a barátság fogalmával ismerkedhetnek meg a műben. A regényeken és meséken felül a két kisfiamnak több mondókát és versátiratot, vagyis babafrázist is írtam, amelyek Bébikönnyű címmel várnak megjelenésre.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában