2023.10.03. 16:57
Decsen ünnepelték a népművészet mestereit
A hosszú évekre visszatekintő, bár a járványügyi korlátozások miatt egy időre szünetelő hagyományokat felélesztendő, idén is megünnepelték Decsen a Népművészet Napját.
A hagyományőrző program lényege, hogy a falu ezen a napon ünnepli azokat a decsi Népművészet Mestere címmel rendelkező személyeket, és megemlékeznek azokról, szám szerint nyolc emberről, akik már nem lehetnek közöttük. A program kezdeteként ilyenkor szokás szerint egy séta keretében végiglátogatják a népművészek egykori lakóhelyeinél elhelyezett emléktáblákat. Ez történt szombaton is, amikor a Szabó Sándor vezette férfikórus kíséretével, néptáncosok, civil szervezetek részvételével körbejárták ezeket az emlékhelyeket és megkoszorúzták azokat.
Délután a faluházban színpadi produkciókkal folytatódott a hagyományőrző nap. Fellépett a decsi Csillagrózsa Hagyományőrző Néptáncegyüttes, a helyi hagyományőrző férfikórus, a Sárpilis Gerlicmadár Hagyományőrző Néptánc Egyesület, valamint a Tüskerózsa dalkör.
Kora este kiállítás nyílt a decsi Manea Alexandra, a Magyar Kultúra Lovagjának természetfotóiból, amelyet Decsi Kiss János nyitott meg. A kiállítás egy hónapig tekinthető meg a faluház nyitvatartási idejében. A rendezvényen helyi ételkülönlegességekből álló svédasztalos vendéglátással várták az érdeklődőket.