2024.04.29. 11:30
Hétvégén bárki filmrendezővé válhatott Szekszárdon
Szombaton kezdődött az a 24 órás filmkészítő verseny, melynek kitalálója Kindl Gábor, a Forgass a Földért! program versenyigazgatója. A megmérettetést 2004-ben rendezték meg először Szekszárdon, akkor 24 óra alatt kellett elkészíteni egy mindössze 2-3 perces filmet a városról.
A filmkészítő verseny eredményhirdetése április 28-án 18 órakor zajlott Szekszárdon
Fotó: MW
Az idei rajt április 27-én 10 órakor volt, a filmeket másnap 10 óráig kellett beküldeni, melyekben bemutatták az alkotók, hogy mit látnak ebben a városban, mit akarnak megmutatni múltjából és jelenéből. A programhoz már az első alkalommal csatlakozott Karl Bardosh, a New York Egyetem professzora, aki a filmkészítő maraton művészeti igazgatójaként segítette, a világon elsőként megszervezett 24 órás videókészítő versenyt. Karl Bardosh most is jelen volt a verseny alatt, zsűrizett és a végén ő adta át a jutalmakat a győzteseknek.
Beszédében elmondta: „A filmszakma kiválóságai az első pillanattól kezdve csatlakoztak és segítették a verseny megvalósítását. Szekszárdon, Jancsó Miklós és Makk Károly filmrendezők voltak az első zsűri elnökei. Az évek alatt a játék egyre népszerűbbé vált. A szervezők, Forgass az Életért!/Shoot4life elnevezéssel, a Magyar Vöröskereszt bevonásával, 2008-ban már meghívásos világjátékot szerveztek, az önkéntes véradás népszerűsítéséért. A zsűri elnökei Jiří Menzel Oscar-díjas cseh és Szabó István Oscar-díjas magyar filmrendező voltak. Első alkalommal 2013-ban hirdették meg a Forgass a Földért!/Shoot4Earth elnevezésű 24 órás globális filmkészítő versenyt, a világ minden kontinensén élők számára. A Shoot4Earth, filmkészítő világjáték, 2021-ben elnyerte, a világ legjobb rövidfilmes produkciónak járó díjat Cannes-ban.”
Kindl Gábor, a program megálmodója, kitalálója és főszervezője elmondta, büszke arra, hogy az ötlete ekkora sikerré vált, hiszen már az egész világot átöleli, megmozgatja és olyan neveket is maga mellett tudhat már, mint Steven Spielberg Oscar-díjas amerikai filmrendező, aki szintén a kezdeményezés mellé állt. A technika fejlődése, a kisméretű digitális video kamerák, a filmkészítésre alkalmas fényképezőgépek, a mobiltelefonokba beépített digitális kamerák, és az egyszerű képkezelők megjelenése, ma már sokak számára teszi vonzóvá a filmezést.
Hétvégén bárki filmrendezővé válhatott Szekszárdon
Fotók: Makovics KornélA film maraton – egyfajta versenyfutás az idővel, hiszen a résztvevőknek mindössze 24 óra, azaz egy nap áll rendelkezésre a filmjük elkészítésére. Forgatni csak Szekszárdon lehetett! A kiírásban megadott időszakban kellett leforgatni és elkészíteni, egy maximum 60 másodperces, kreatív rövidfilmet. Idén 24 óra alatt 28 alkotás készült.
Berlinger Attila, a Babits Mihály Kulturális Központ és a Művészetek Háza igazgatója elmondta, öröm számára, hogy immár húsz éve töretlen ez a sorozat és hogy mindez náluk, a Kulturális Központban zajlik. A húsz év megkoronázásaként Kindl Gábornak emlékplakettet adott át.
A verseny művészeti igazgatója és a zsűri elnöke, Prof. Karl Bardosh díjnyertes rendező, producer, író, játékfilmek, rövidfilmek, televíziós sorozatok és dokumentumfilmek alkotója. A 24 órás filmkészítő verseny kezdete óta (2004), művészeti vezetőként, zsűritagként illetve a zsűri elnökeként vesz részt a programban.
A zsűri tagjai:
- Dránovits István, producer, TolnatájTV és Pannon TV
- Finta Viktor, főszerkesztő TEOL.hu, Tolnai Népújság
- Nagyistók Tibor, a Duna TV vezető szerkesztője, a Csináljuk a fesztivált! és a Magyarország, szeretlek! kreatív producere, médiatanár
- Mayer Zoltán HSC, a Magyar Operatőrök Társaságának vezetőségi tagja, a Magyar Filmakadémia tagja, az első 24 Filmfesztivál győztese, hétszeres Aranyszem díjas, kétszeres Los Angeles film díjas, kétszeres Magyar Mozgókép különdíjas
- Matej Bertok, producer, Bertok Video Szlovákia
- Prof. Dr. Nemeskéri Zsolt, PTE KPVK, intézetigazgató, egyetemi tanár
- Urbán Ernő, producer ERLA Film, valamint
- Kindl Gábor a 24 órás filmkészítő játékok alapítója, versenyigazgatója
Az eredményhirdetés április 28-án 18 órakor zajlott Szekszárdon, a Művészetek házában, ahol az első öt helyezettet díjazták:
Eredmények:
- helyezett – Legjobb film – Törékeny emlék – Csecskedi László
- helyezett: Cinege madár – F. Lackó
- helyett: 100 éves Borháború – Csiba Dávid és a Stáb /Dunaszerdahelyről érkeztek – Szlovákia
- helyezett : Múlt –kor hagyatéka – Wehy – Vehovszky Patrik
- helyezett: Szegzárd – Kövi család
A legjobb női szereplő: Törékeny emlék – Csecskedi Zoé
A legjobb férfi szereplő : 100 éves Borháború – Csiba Dávid
A legjobb szereplő csapat: Szegzárd – Kövi Család
Legjobb eredeti zene: Cinege Madár – F. Lackó
Legjobb operatőr: Cinege Madár – Kosztolányi Ferenc
Legjobb vágás: Múlt kor hagyatéka – Wehy – Vehovszky Patrik
Legjobb rendező: 100 éves Borháború Csiba Dávid
Póla Károly díjasok:
A legjobb filmet készítő iskola: Barcsi Sportiskola – Örök élet fája c. film (5. osztályos gyerekek)
A legtöbb filmet készítő iskola: Encsencs- Penészlek –Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tagintézménye Penészlek (6 filmet készítettek!)