kosárlabda

2018.03.11. 20:03

Három percen múlt az Atom-bravúr

Az utolsó perc nyílt volt az Atomerőmű SE székesfehérvári bajnoki mérkőzése.

Balázs László, fotó: Unger Tamás

Sopronból egy nagy győzelemmel és annak tudatában érkezett az Alba Fehérvár csarnokába az Atomerőmű SE, hogy a debreceni Magyar Kupa bronzmeccsén le tudták győzni a mostani vendéglátókat.

Úgy is játszott az Atom, ahogy Fehérváron kell. Nem ijedt meg a bajnoktól, sőt, a meccs nagy részében az történt a pályán, amit Teo Cizmic játékosai akartak: Eilingsfeld János (19 pont, 8 lepattanó) és Jabarie Hinds (20 pont, 4 gólpassz) is parádézott.

A pontban gazdag első negyedet eggyel nyerték a paksiak, a második felvonásban viszont a csapatok, így a színvonal is visszaesett (47–47).

A harmadik szakaszban is a fehérváriak rohantak az eredmény után, Hortonék végig lőtávolon belül maradtak, sőt a záró játékrészre már Trevis Simpson (23 pont, 6 lepattanó, 4 assziszt) vezérletével fordítani is tudtak. Az ASE-nak így is megvolt az esélye a győzelemre, de hiába a 37 percig tartó jó játék, az utolsó háromban nem találtak a gyűrűbe Rujákék, így pedig nem lehet nyerni egy kiélezett meccsen sem.

Dzunics Braniszlav: – Szoros küzdelem volt, az utolsó negyed utolsó másfél percében a paksi védekezésbeli hibákból tudtunk előnyt kovácsolni. A héten sokat utaztunk, és erős ellenfél ellen játszottunk, ez sokat kivett belőlünk. Tudunk ennél sokkal jobb minőségű játékot is nyújtani, de ezúttal a győzelem volt igazán fontos.

Teo Cizmic: – Negyven percig kellett volna koncentrálni, de a végén vétettünk négy-öt olyan védekezési hibát, amelyekből a Fehérvár pontokat tudott szerezni, valamint a mi dobásaink után a lepattanókat nem tudtuk leszedni, mint korábban.

NB I/A, 22. forduló

Alba Fehérvár–Atomerőmű SE 89–82 (29–30, 18–17, 23–20, 19–15). Székesfehérvár, 1600 néző. V: Győrffy, Farkas G., Kulcsár.

Alba: Hill 5/3, SIMPSON 23/21, POINTER 10, Lóránt 11, Keller Á. 10. Csere: HORTON 15, MOHAMMED 8, Kovács Á. 7/3, Filipovity. Edző: Dzunics Braniszlav.

ASE: HINDS 20/12, Ruják 2, Tarrant 10, EILINGSFELD 19/3, Guinn 12/6. Csere: Ogunyemi 2, BARNIES 14/3, Garamvölgyi 3/3. Edző: Teo Cizmic.

Kipontozódott: Guinn (39.).

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–6, 6. p.: 12–15. 9. p: 24–24. 12. p.: 32–32. 15. p.: 36–40. 18. p.: 40–42. 22. p.: 49–49. 25. p.: 55–58. 28. p.: 61–63. 32. p.: 70–71. 35. p: 76–76. 38. p.: 82–80.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!