labdarúgás

2018.03.03. 19:14

Felejthető mérkőzésen szerzett pontot a Paksi FC Balmazújvárosban

Nem született gól a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő és a Paksi FC mérkőzésén az OTP Bank Liga 21. fordulójában.

Berg Sándor

A két csapat őszi bajnokijának egyetlen gólszerzője, Kulcsár Dávid végül nem tudta vállalni a játékot (a szeptemberben csatárként bevetett jobbhátvéd az Újpest elleni Magyar Kupa-mérkőzésen kapott rúgást a bokájára), de a Diósgyőr ellen gólt szerző Szakály Dénes és Haraszti Zsolt, valamint a téli felkészülés során jó formát mutató Bertus Lajos még a keretben sem voltak.

A felforgatott kezdő ellenére az atomvárosiak kezdték jobban a mérkőzést, a kezdőként most debütáló Simon Márk (a 21 éves támadó 12 NB III-as meccsen nyolc gólt szerzett ősszel) lövésével, Papp Kristóf fejesével és a fiatal csatár tizenegyesgyanús esetével veszélyesebben játszott a PFC, de 20 perc elteltével mégis a hazaiak álltak közelebb a gólszerzéshez Nemanja Andrics kapufájával.

A második félidő sem fog bekerülni a magyar labdarúgás legélvezhetőbb 45 percei közé, kis túlzással a két csapat orvosainak több dolga akadt mint a kapusoknak. Hazai oldalon sérülés miatt Arabulit le is kellett cserélni, a helyére beállt Rudolf Gergely pedig Szabó Jánossal és Lenzsér Bencével ütközött össze, de valamennyien folytatni tudták a mérkőzést.

Abban reménykedni lehetett, hogy a mérkőzés végén egyik vagy másik fél eldöntheti a mérkőzést, hiszen a Balmazújváros a 87. (éppen Rudolf gólpasszával), a Paks pedig a 91. percben szerezte meg a győzelmet jelentő találatot az előző fordulóban. Az utolsó tíz percben ugyan valóban magasabb fordulatszámon pörgött a mérkőzés, de ez nagy helyzetben, hát még gólban nem mutatkozott meg.

Csertői Aurél így gól nélküli döntetlennel „ünnepelte” a héten aláírt szerződéshosszabbítását, tette mindezt paksi elődje, Horváth Ferenc csapata ellen. Az atomvárosiak a Videoton (2–0) és a Budapest Honvéd (1–0) után sorozatban harmadik idegenbeli bajnokiján maradt gól nélkül, a mérlegük pedig teljesen egál: hét győzelem, hét döntetlen és hét vereség.

OTP Bank Liga, 21. forduló

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Paksi FC (0–0). Balmazújváros, 400 néző. Vezette: Kassai (Varga Zs., Szalai B.).

Balmazújváros: Horváth L. – Habovda, Póti, Tamás L., Uzoma – Vajda S., Sigér, Haris, Zsiga (Rácz F., 66.) – Arabuli (Rudolf G., 49.), Andrics (Shindagoridze, 79.). Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Paks: Verpecz – Vági, Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Simon Á. – Koltai (Bartha, 71.), Papp K., Kecskés T. (Hajdú Á., 79.), Simon M. – Hahn (Nagy R., 89.). Vezetőedző: Csertői Aurél. Sárga lap: Tamás L. (24.), Habovda (56.), illetve Simon M. (30.), Kecskés T. (33.), Lenzsér (64.), Gévay (87.), Nagy R. (90.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!