2018.05.09. 19:08
Sosem látott mezőny és szurkolórekord Zombán
Rekordot döntött a Dél-MX motokrossz-versenysorozat múlt hétvégi, zombai állomása. A porfelhők között 112 nevező és közel 1200 néző sziluettje rajzolódott ki. A pálya minőségével ezúttal sem volt gond, és a holeshot is elnyerte a versenyzők tetszését.
Habár közel egy héttel megelőzte a Dél-MX sorozat legutóbbi versenyét május elseje, mégis majálishoz hasonló hangulatot teremtettek a motokrossz szerelmesei vasárnap kora reggeltől a zombai pályán. Több mint ezer embertől volt hangos a földes terület, ahol mind a versenyzők, mind a kilátogató nézők régi ismerősként köszöntötték egymást, miközben a büfé az energia-utánpótlásért volt felelős.
A baráti beszélgetések, eszmecserék és a portékák (értve ezalatt a motorokat) felvonultatása, valamint a regisztráció után indultak el az edzések, majd ezt követően, délben rajtolt el az első futam.
A korábbi versenyekkel ellentétben ezúttal az is motiválhatta az indulókat, hogy ki hogyan kapta el a rajtot, ugyanis az a versenyző, aki futamában elsőként fordult el az első kanyart követően, komoly jutalomban részesült. (Ennek mintáját a tengerentúlon ismert és nagy népszerűségnek örvendő holeshot adta.)
„Az indulók és a nézők száma is minden várakozásunkat felülmúlta, de ennél is jobb érzés volt, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a rendezés lebonyolítása kapcsán. Mindez azonban nem jöhetett volna létre a segítőink és nagy összefogás nélkül – mondta lapunknak Langer József. – A magas létszám a jó időjárásnak is betudható volt, de a pálya átalakításával is próbáltunk kedvezni a nézőknek. Több ülőhelyet biztosítottunk a szurkolóknak, lejjebb vittük a pálya nyomvonalát, így nagyobb területet láttak be a pálya szélén lévők, ami egyértelműen növelte az élvezeti hatást” – mondta a versenysorozat főszervezője.
A zombai futamok után sokaknál már a következő állomáshely volt a beszédtéma, amelyre nem is kell olyan sokat várni. Június 10-én, a tavaly debütáló csikóstőttősi pályán kavarhatják fel a port a motokrosszosok.
Előtte viszont – a korábbi évekhez hasonlóan – jótékonysági napot tartanak május 26-án.
„A Vöröskereszttel együttműködve véradást szervezünk a zombai Művelődési Házba. Akik vért adnak, azok számára ingyenesen biztosítjuk a zombai motokrosszpálya használatát, ahol grillezésre is meginvitáljuk őket. Emellett gyűjtést is szervezünk a Tolna Megyei Balassa János Kórház Gyermekosztálya részére” – mondta Langer József.
Az apostagi dobogósok
Lady: 1. Horváth Zsófi, 2. Albert Andrea, 3. Hajós Barbara.
Amatőr (MX1): 1. Mile Ferenc, 2. Csiszár Péter, 3. Nothof Zsolt.
Amatőr (MX2): 1. Rizmann Erik, 2. Móricz Gergely, 3. Weisz Ádám.
Kezdő: 1. Gaál Krisztián, 2. Hingyi Viktor, 3. Forrai Soma Zsolt.
Haladó II: 1. Tikas Benjamin, 2. Iván Pál, 3. Jauch Benjamin.
Haladó (MX2): 1. Pintér Bence, 2. Liszi Attila, 3. Kristjan Spindler.
Open: 1. Szabó Zoltán, 2. Sulyok István, 3. Kabály Tamás.
Szenior: 1. Varsányi Ottó, 2. Técsy László, 3. Kosztolányi Dezső.
Hobbi: 1. Vass Sándor, 2. Mészáros Barnabás, 3. Szeder Balázs.
A zombai dobogósok
Lady: 1. Horváth Zsófi, 2. Albert Andrea, 3. Hajós Barbara.
Amatőr: 1. Ádám Endre, 2. Weisz Adrián, 3. Hajós Gábor.
Kezdő: 1. Forrai Soma Zsolt, 2. Lőrincz Zoltán, 3. Pintér Tamás.
Haladó (MX1): 1. Murányi Péter, 2. Kertész Tamás, 3. Jauch Benjamin.
Haladó (MX2): 1. Sütő Milán, 2. Vajda Gergő, 3. Dorn Máté.
Szenior: 1. Kosztolányi Dezső, 2. Magyari János, 3. Varsányi Ottó.
Hobbi: 1. Mészáros Barnabás, 2. Matos János, 3. Csóti István.
A helyezések után pontokat kapnak a versenyzők, ezeket összesítve alakulnak ki a szezon végén a kategóriák végeredményei.