Tabajdi Ferenc vette át a helyét

2018.10.25. 19:09

Az egészségét szem előtt tartva döntött Horváth Szimonetta

Négy forduló után lemondott a nőikézilabda-NB I./B-ben szereplő Szekszárdi Fekete Gólyák KC edzői pozíciójáról Horváth Szimonetta. Több tényező is közrejátszott, de elsősorban egészségét szem előtt tartva hozta meg döntését.

Berg Sándor

A tavalyi ötödik helyezéssel erőn felül teljesített a szekszárdi csapattal, idén viszont egy győzelem (Nagyatád, 33–26) és három vereség (Mohács 13–27, Szombathely 15–36, NEKA 20-41) után múlt hét csütörtökön felállt a Fekete Gólyák kispadjáról Horváth Szimonetta.

„Már a szombathelyi mérkőzés után elgondolkodtam a folytatáson. Úgy voltam vele, hogy megvárom a NEKA elleni meccset, de az azon kapott jelek ráerősítettek, hogy változás kell a csapatnak, és változás kell nekem is. Nem akartam nagyobb terhet tenni senkinek sem a vállára, de a családot, a civil munkát és nem utolsósorban az egészségemet fontosabbnak tartottam az edzői pozíciónál. Kezdett ismét visszajönni a betegségem, ami után végképp arra jutottam, hogy felállok a kispadról” – nyilatkozta lapunknak Horváth Szimonetta, utalva az edzőséggel járó többletfeladatra és stresszre, ami az utolsó pár hétben őt érte. A klubtól azonban nem szakad el, a továbbiakban a serdülőcsapat másodedzői feladatkörét látja majd el.

Valami megváltozott a játékosok és közte

A korábbi játékosból lett edző elmondása szerint a nyári felkészülés során nem volt a mostani helyzetre utaló jel. „Az erőnléttel nincs baj, az akarattal annál inkább. Elismerem a saját hibámat, volt olyan mérkőzés, amire a munka és a család mellett nem tudtam teljes mértékben felkészíteni a csapatot. Elfogadom, hogy több meghatározó játékos is távozott az előző szezon végén, s idén olyanok kerültek előtérbe, akik eddig kevesebbet vagy a felnőtteknél egyáltalán nem játszottak. Az utolsó két mérkőzésen nem kértem mást a lányoktól, csak azt, hogy „haljanak meg” a pályán és szántsák fel azt. Helyette azt láttam, hogy nem futottak vissza védekezni, nem vetődtek a labdáért. Ez pedig nem tolerálható. Én nem olyan ember vagyok, aki a pálya széléről leüvölti a játékosok fejét. Sokkal szigorúbb fegyelemre van szükség, ehhez pedig változtatni kellett” – jegyezte meg Horváth Szimonetta.

Házon belül oldják meg az edzőkérdést

Az őszi szezonban Tabajdi Ferenc ül le a kispadra Mészáros Melinda mellé, ahogy az már a Kozármisleny elleni múlt hétvégi bajnokin is történt (az idei utolsó mérkőzést december 9-én, a Győr U19-es csapata ellen játsszák hazai pályán). Ha valaki, akkor Tabajdi Ferenc rendet tud tenni a fejekben, az ő irányítása alatt élte ugyanis aranykorát a szekszárdi klub. Könnyű dolga azonban nem lesz, hiszen a tizennégyről tizenkét csapatosra csökkentett csoportban nincsenek egyszerű mérkőzések. A Kozármisleny, a Szombathely és a NEKA kimagaslik a mezőnyből, a többi együttes helyezése akár a körbeveréseken is múlhat. Arról, hogy a tavaszi szezont kinek a vezetésével kezdi meg a Fekete Gólyák KC együttese, a téli szünetben születik döntés.


Az FGKC szombaton a Pénzügyőr SE-hez látogat a bajnokság 6. fordulójában. A találkozó 12 órakor kezdődik.

Összességében pozitív a mérleg

Horváth Szimonetta és Mészáros Melinda a 2017/2018-as idényben vette át a Szekszárdi Fekete Gólyák KC felnőttcsapatának irányítását.

Az edzőpáros összesen 30 bajnoki mérkőzésen dirigálta a megyeszékhely gárdáját, s mérlegük összességében pozitív: ez idő alatt 15 győzelmet, 3 döntetlent és 12 vereséget könyvelhetett el az FGKC.

Az előző szezonban az előzetes várakozásokhoz képest erőn felül teljesítve (14-3-9-es mérleggel) az ötödik helyen zártak. A legnagyobb sikert a későbbi bronzérmes Swietelsky-Szombathely ellen érték el, a vasiakat hazai pályán 29–28-ra győzték le. A legfájóbb vereség a szezon végén kieső Csurgó ellen esett meg, amelytől idegenben 23–22-re kaptak ki.

Ezek is érdekelhetik