kosárlabda

2018.10.17. 22:06

Nem volt elég a KSC-nek a visszavágón a hárompontos előny

Nem lett elég a hárompontos előny, az Atomerőmű KSC Szekszárd nem jutott fel az Euroliga főtáblájára, így az előző szezonhoz hasonlóan az Európa Kupában folytathatják a küzdelmeket Djokics Zseljko tanítványai.

Rónai Gábor

Fotó: Finta Viktor

Nagyon szomorúak voltak a szekszárdi játékosok a szerda esti franciaországi összecsapás után. Érthető volt a szomorúságuk, hiszen a Villeneuve d’Ascq semmivel sem volt jobb náluk, semmivel sem mutatott többet, nyoma sem volt a párharc kezdete előtt „beharangozott” óriási különbségnek. Nem látszott meg, hogy a franciák több éve európai kupaszereplők, míg a KSC csak tavaly kóstolt bele a nemzetközi kupák légkörébe. A szekszárdi lányok minden mutatóban felvették a versenyt, a két mérkőzés nyolcvan percén át óriási küzdelemre késztették a riválist, amelynek minden tudására szüksége volt, hogy kiejtse a szekszárdiakat.

Legyünk őszinték, a főtáblára kerülés az első találkozón, Szekszárdon úszott el. Ha nem csak három pontot őriznek meg a harmadik negyedre kivívott 17 pontos előnyükből Gereben Líviáék, akkor a szerda esti meccsnek is másképpen mehettek volna neki. A sportban azonban nincs „ha”, de mégis jó eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna... És mennyire jó rendező az élet! Ahogy a Szekszárd, úgy a Villeneuve d’Ascq is a harmadik negyedben roppantotta meg ellenfelét (a 27. percben 54–38 volt az állás), de amíg a franciáknak sikerült az első találkozón visszajönniük, a KSC-nek erre már nem volt ereje és energiája. Mindent megtettek, küzdöttek, hajtottak Studer Ágnesék, ahogy azt megszokhattuk tőlük, de most csak ennyi volt benne. Hiába csillant fel a remény a negyedik negyedben, amikor tizenháromra visszajött a KSC, s hiába tűnt úgy, hogy a franciák elbizonytalanodnak, amikor kellett, akkor megrázták magukat.

Tavaly a Montpellier, idén megint egy francia csapat állította meg a szekszárdiakat, egy francia csapat vette el a lányok álmait! Csalódottságra azonban nincs ok, a nemzetközi kupaszereplés ettől még folytatódik számukra.

Igaz, hogy nem az Euroliga címvédője, az orosz Jekatyerinburg érkezik Szekszárdra jövő szerdán (óriási élmény lett volna, az biztos!), „csak” a szlovén ZKK Cinkarna Celje, de tapasztalatszerzésnek, a fiatal játékosok fejlődésének ezek a meccsek is tökéletesen megfelelnek majd. Az előző kiírásban egészen messzire jutott a Szekszárd az EK-ban, csak egy hajszál választotta el őket attól, hogy ott legyenek a kontinens legjobb nyolc csapata között...

Villeneuve d'Ascq–Atomerőmű KSC Szekszárd 77–61 (15–13, 23–20, 23–10, 16–18)

Villeneude d’Ascq, Le Palacium, 1700 néző. V: P. Coelho (portugál), K. Webb (angol), S. Teixeira (portugál).

Villeneuve d’ASCQ: Bremont 3, Mendy 21/9, Bär 11/3, Sy-Diop 8, Evans 14/3. Csere: Bjorklund 10/6, Diallo 10, Kamba, Mavambou. Vezetőedző: Frederic Dusart.

KSC: Studer Á. 2, N. Jovanovics 7/3, Gereben 3, Bishop 4, McCall 10. Csere: Eldebrink 20/15, Theodoreán 3/3, Kiss V. 12, Mansaré, Bálint R. Vezetőedző: Djokics Zseljko.

Az eredmény alakulása: 3. p.: 6–0. 5. p.: 6–5. 12. p.: 20–18. 16. p.: 28–22. 19. p.: 35–27. 23. p.: 40–33. 26. p.: 51–38. 26. p.: 70–58.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!