labdarúgás

2019.04.18. 09:04

Derbiket hoz a húsvéti nyuszi

A tabella első négy helyezettje egymás ellen lép pályára.

Berg Sándor

Fotó: Makovics Kornél

Kosárnyelven szólva az első négy kiemelt egymás ellen játssza az elődöntőket, vagyis a listavezető Mórágy a negyedik Szekszárd II-höz látogat, a második Bonyhád-Börzsöny pedig az Aparhantot fogadja a megyei II. osztályban a hétvégén, amely a Bölcske–Őcsény mérkőzéssel kezdődik pénteken.

Egy éve az UFC elleni hazai vereség (2–3) a bajnoki címébe került a Mórágynak, van tehát miért visszavágniuk Berényi Szilveszteréknek. Ha most sem sikerül nyerniük, lépéshátrányba kerülhetnek azzal a Börzsönnyel szemben, amely tavasszal megállíthatatlannak tűnik. Ha az aparhantiak nem szakítják meg Hosnyánszki Zsolték veretlenségi sorozatát, október után akár új éllovast köszönthetünk.

Szekszárdi botlásra vár a Bogyiszló, amely kötelező feladat előtt áll a Pincehely ellen. Négy kiütéses győzelem után a Dunakömlőd megállította a faddiakat, akik jönnek fel a tabellán, míg a Madocsa egyre csúszik vissza. Böde Istvánék utóbbi négy meccsükön egy pontot szereztek, miközben vendéglátójuk ez idő alatt huszonnyolc gólt lőtt.

Nincsen jó passzban a Nagymányok sem, amely öt meccse nyeretlen, míg a Simontornya két meccset bukott egymás után – ezekből szoktak kikerekedni a jó mérkőzések.

Az idegenben mindössze négy pontot felmutatni tudó Dunakömlőd alsóházi derbire utazik Csikóstőttősre, a Gerjen pedig nem valószínű, hogy a Kisdorog ellen kezdi meg a pontgyártást, bár a labda ebben a sportban is gömbölyű...

Megyei II. osztály, 22. forduló

Április 19., péntek: Bölcskei SE–Őcsény SK (1–1) 13.

Április 20., szombat: Bonyhád-Börzsöny SE–Aparhanti SE (1–3) 13. Szekszárdi UFC II–Mórágyi SE (3–6), Faddi SE–Madocsa SE (0–1), Kaposszekcső-Csikóstőttősi KSE–Dunakömlődi SE (3–4), Gerjeni SK–Kisdorogi FC (2–3) 17.

Április 21., vasárnap: Nagymányoki SE–Simontornya TC (2–3), Tolna VFC II-Bogyiszló–Pincehelyi ATE (5–0) 17. B. S.

Megyei II. osztály, az állás

1. Mórágy 21 17 1 3 98–43 52

2. B.-Börzsöny 21 17 1 3 58–19 52

3. Aparhant 21 15 3 3 66–35 48

4. Szekszárd II. 21 11 5 5 56–40 38

5. Tolna-Bogyiszló 21 12 1 8 61–40 37

6. Madocsa 20 10 5 5 52–29 35

7. Faddi SE 21 10 4 7 72–28 34

8. Nagymányok 21 10 4 7 78–44 34

9. Bölcske 21 10 2 9 48–46 32

10. Kisdorog 21 9 4 8 51–57 31

11. Simontornya 21 9 3 9 57–57 30

12. Őcsény 21 5 4 12 36–85 19

13. Dunakömlőd 21 4 3 14 44–92 15

14. K.-Csikóstőttős 21 3 1 17 30–80 10

15. Gerjen 21 1 4 16 31–76 7

16. Pincehely (-1) 20 1 1 18 15–82 3

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!