labdarúgás

2019.08.09. 13:38

Bonyhádon indul be a hivatalos futballszezon

Rónai Gábor

Fotó: Makovics Kornél

Ma este a Bonyhád VLC és a Kakasd SE kupamérkőzésével kezdődik meg a 2019/2020-as futballszezon Tolna megyében. A Magyar Kupa megyei selejtező első fordulójának nyitómeccsét 17 órától játsszák a völgységi fővárosban. Az MK megyei selejtezőjében a tíz megyei első osztályú együttes érdekelt. Számukra kötelező volt a részvétel, az alacsonyabb osztályú együtteseknek pedig lehetőségük volt nevezni, de ezt egyikük sem tette meg.

A Magyar Kupa megyei selejtezőjéből két csapat juthat fel az országos táblára. Az előző idényben a Bonyhád és a Bátaszék szerzett jogot a főtáblás szereplésre. Előbbi a Tamási elleni megyei döntő megnyerésével (6–2) kvalifikálta magát, utóbbi pedig erőnyerőként, a sorsolásnak köszönhetően lehetett ott az országos porondon. A bonyhádiak az első körben az NB II-es Budafokkal szemben maradtak alul (0–3), a bátaszékiek pedig nézőcsúcsot hozó derbin (több mint 1200-an voltak a Vicze János Sporttelepen) az NB I-es Újpesttől kaptak ki 7–1-re.

A lebonyolítás az idei kiírásban sem változik. Az öt továbbjutóból két párharcot sorsolnak ki a szövetségben, az a csapat, amelyik a kalapban marad, erőnyerőként továbbjut. A következő körben kisorsolt párosításban már a főtáblára jutás lesz a tét, az a szerencsés pedig, amelyiket nem húzzák ki, egyből felkerül az MK főtáblájára.

Tolna megyéből alanyi jogon az NB I-es Paksi FC és az NB III-as Szekszárdi UFC szerepelhet a főtáblán. Az atomvárosiak az előző kiírásban a Puskás Akadémiával szemben estek ki a nyolcba kerülésért (2–1 és 1–3), a szekszárdiak pedig attól a Budafoktól kaptak ki 3–1-re a 16-ba kerülésért, amely korábban a BVLC-t is kiejtette.

A Magyar Kupa megyei selejtező 1. fordulójában, péntek: Bonyhád Völgység LC–Kakasd SE (Vezeti: Szabó P. –Tinnyei Zs., Álló T.) 17 óra.

Vasárnap: Tolna VFC–Szedresi SE (V.: Pekoli D. – Álló T., Petrovics I.) 17 óra, Tevel Medosz SE–Dunaföldvár FC (V.: Farkas R. – Knap Z., Kapéter J.) 17 óra, Tamási 2009 FC–Dombóvár FC (V.: Éreth A. – Szabó P., Domokos L.) 17 óra, Bátaszék SE–Majosi SE (V.: Szappanyos Sz. – Mihálovics L., Pesti D.) 18 óra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!