kosárlabda

2019.10.24. 07:00

Magas szerkezetű csapat vár a KSC Szekszárdra

A német Herner TC otthonában folytatja Európa-kupa-szereplését az Atomerőmű KSC Szekszárd női együttese. Az I-csoport 2. fordulójának meccse ma 19.30 órakor kezdődik.

Rónai Gábor

20191019_Szekszárd_Kosárlabda Atomerőmű KSC Szekszárd- Pinkk Pécsi 424_Fotó: Mártonfai Dénes/MD Tolnai Népújság

Fotó: Mártonfai Dénes

Nehezen kivívott győzelemmel rajtolt a KSC múlt szerdán az Európa-kupa idei kiírásában. Djokics Zseljko együttese hazai pályán „csak” 59–55-re tudott nyerni a nagyon fiatal csapattal rendelkező belga Basket Hema ellen.

Ma este sokkal nehezebb dolguk lesz a kék-fehéreknek, hiszen ahhoz a Herner TC-hez látogatnak, amely szintén győzelemmel (79–65) kezdett a német házirangadón, ráadásul idegenben verte a Rutronik Stars Kelternt.

„A tengerentúlon nem kaptam sok játékpercet, de mostanra már majdnem utolértem magam – mondta Erica McCall a klub honlapjának. – Még nem vagyok százszázalékos, és még kell egy kis idő, hogy átálljak az európai és a magyar stílusra, illetve arra a játékra, amelyet vezetőedzőnk, Djokics Zseljko vár el tőlünk. Egy magas szerkezetű csapattal fogunk találkozni csütörtökön az Európa-kupában. Nagyon sok olyan hátvédjük van, aki szeret a palánk alatti pozícióból dolgozni, csakúgy, mint a magasembereik. Szóval most egy kissé nagyobb teher hárul majd a hátvédjeinkre, de felkészültünk. Próbáljuk a saját játékunkat játszani, a ránk jellemző kemény védekezéssel, és gyorsan felépített támadásokkal szeretnénk elrukkolni. Szép feladat előtt állunk, de meg fogjuk oldani” – zárta.

Európa-kupa, I-csoport, 2. forduló

Herner TC–Atomerőmű KSC Szekszárd

Herne, H2K Aréna, csütörtök, 19.30 óra.

A csoport másik meccsén: Basket Hema–Rutronik Stars Keltern 20.30 óra.

Legszebb napjait éli a Herner TC

A Herner TC az előző szezonban történelmet írt Németországban, hiszen a bajnokságban és a nemzeti kupasorozatban is az első helyen végzett. Hét éve, 2012-ben még a Bundesliga második vonalában szerepelt az együttes (2012-ben itt lett bajnok), amióta feljutottak, kétszer bronzérmesek, egyszer ezüstérmesek lettek, de a legutóbbi szezon volt a csapat számára a csúcs.

Keretükben alig van német játékos, három 17 éves tehetség és a lengyel születésű Katarina Fikiel képviseli a német színeket. Két amerikai, egy orosz, egy holland, egy szlovén, egy svéd és egy belga légiósuk van. A csapat átlagéletkora 23,8 év. A legmagasabb játékosuk a szerb Ivana Brajkovics: 196 centiméterre nőtt. Legeredményesebb kosarasuk a német ligában az amerikai Jordan Frericks, aki 16 pontos és 9,3 lepattanós átlaggal rendelkezik, és mecsenként 2,3 assisztot is kioszt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!