kosárlabda

2020.01.10. 10:40

A fiatalos lendület lehet a bonyhádiak fő fegyvere

Az Óbudai Kaszások ellen kezdi meg szombaton az NB I/B Zöld csoportjának visszavágós körét a Knipl Kft. Bonyhádi KSE férficsapata.

Berg Sándor

Fotó: Máté Réka

Új év, új remények. A bonyhádiak sorozatban öt vereséggel fejezték be az előző esztendőt, legutóbb november közepén a Békés ellen hazai pályán tudtak győzni (87–80). Morgen Frigyes vezetőedző azonban pozitívan áll az előttük álló feladatokhoz.

„A téli szünetben sem álltunk le az edzésekkel, s bár voltak hiányzóink, ezen a héten már teljes kerettel tudtunk készülni. Itt meg kell említenem, hogy Papp Péter végleg felhagyott az aktív játékkal, de bízom benne, hogy fiatalos lendülete lesz a csapatnak, s ezzel a győzelmek is jönnek majd” – mondta a BKSE edzője.

A menetrendje nem lesz egyszerű a völgységi gárdának, a következő hat bajnokijából öt idegenbeli lesz. Morgen Frigyes azt is elmondta, a sok utazás nem könnyíti a helyzetüket, de szeretnének pozitívan kijönni ezekből a találkozókból – kezdve már az Óbuda otthonában (majd jön a DEAC U23, az Eger, a Tiszaújváros és a Győr). Hozzátette, elsősorban hazai pályán nyújtott játékukra akarnak fókuszálni, ott szeretnének dominálni.

„Ősszel két külföldi játékos nyújtott extra formát az ellenfélnél (Ondima Olivér 36 pontig, Steve Rosemond 10 pontig, 7 lepattanóig és 8 kiharcol faultig jutott – A szerk.), rájuk készültünk most is, az akkori mérkőzéshez képest megpróbáljuk őket másképpen hatástalanítani” – fogalmazott a szakember.

Az Óbuda szombaton 60–55-re alulmaradt a KTE második csapatával szemben, s a bonyhádiakhoz hasonlóan szintén öt vereségnél tartanak zsinórban.

NB I/B, a Zöld csoport állása

1. Pécsi NKA 14 12 2 1142–964 0,93

2. Újpest 15 12 3 1179–1001 0,90

3. Cegléd 14 11 3 1134–976 0,89

4. Pápa 15 9 6 1116–1067 0,80

5. Kecskemét 15 9 6 1138–1078 0,80

6. SMAFC 15 9 6 1131–1106 0,80

7. Óbuda 15 7 8 1073–1102 0,73

8. Szolnok U23 15 7 8 1044–1067 0,73

9. DEAC U23 14 6 8 878–1004 0,71

10. Vásárhely 14 6 8 1062–1115 0,71

11. Győri KC 15 6 9 1191–1224 0,70

12. Bonyhád 14 4 10 1093–1163 0,64

13. Tiszaújváros 14 4 10 1039–1104 0,64

14. Békés 14 4 10 1127–1208 0,64

15. Eger 13 2 11 895–1064 0,58

Borítóképünkön: Papp Péter (a labdával) már nem segítheti az idei évben a bonyhádi együttest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!