futsal

2020.03.16. 18:57

A Tolna-Mözs gólparádét rendezett a Miskolc ellen

Korábbról elhalasztott bajnoki mérkőzésen kitömte ellenfelét a Palmfood Tolna-Mözs női élvonalbeli futsalcsapata, miután hazai pályán 8–0-ra elgázolta a Miskolci Vénusz együttesét.

Berg Sándor

2020.02.09 Tolna, Tolna Mözs-TFSE Női futsal meccs. fotó: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél (archív)

Nem mostanában gálázott ekkorát a Tolna-Mözs gárdája, amely legutóbb 2017 októberében, szintén hazai pályán a Ricsilla Futsal együttesének tudott nyolc gól lőni, akkor viszont kettővel a zalaegerszegiek is megterhelték a vendéglátók kapuját. Nyolc gólnál nagyobb különbségű tolnai sikerre viszont még messzebb, egészen 2016 decemberéig kell visszanyúlnunk, akkor a győri Árkád ETO otthonában 19–4-re (!) nyert az ukrán különítménnyel felálló csapat.

Ilyen arányú sikerre még Nagy Roland lányai sem számítottak, az első negyedóra összképén nem látszott meg, hogy kiütés lesz a vége. A gólgyártást aztán a házi mesterlövések listáját vezető Szöllős Alexandra kezdte meg Bajcsy Krisztinával való kényszerítőzés után, majd az asszisztot adó csapattárs még ugyanabban a percben megduplázta a tolnaiak előnyét. A félidőre már megnyugtató, négygólos előnnyel mehettek a hazaiak, akik igazságosan elosztva a góljaikat, a második játékrészben is – szebbnél szebb támadások után – szintén néggyel terhelték a miskolciak kaput.

A fölényes siker képét árnyalja, hogy a koronavírus-járvány miatt, ahogy valamennyi hétvégi, MLSZ által kiírt mérkőzést, úgy ezt a bajnoki találkozót is zárt kapuk mögött kellett megrendezni.

NB I, a 9. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Palmfood Tolna-Mözs–Miskolci Vénusz 8–0 (4–0). Tolna, zárt kapuk mögött. V.: Hartung (Farkas R., Horváth J.).

Tolna-Mözs: Deczki – Bajcsy, Vámosi, Nagy N., Szöllős. Csere: Horváth H., Wiesner. Edző: Nagy Roland.

Miskolc: Ádám A. – Galambvári, Kovács A., Tirpák, Molnár E. Csere: Visnyánszki, Bunda-Tóth, Berki, Gáspár F., Gyarmathy. Edző: Juhász Viktor.

Gól: Bajcsy (16., 37., 39.), Szöllős (16., 17.), Wiesner (32., 38.), Horváth H. (19.).

A Szekszárdi UFC Debrecenben lépett volna pályára a 12. fordulóból elhalasztott mérkőzésen, de mint azt Micskó Márk szakosztály-vezető elmondta, játékosaikat nem akarták kitenni semmiféle kockázatnak, így a bajnokit újfent elhalasztották.

Női futsal NB I, az állás

1. TFSE 17 12 3 2 65-35 39

2. DEAC 16 10 2 4 60-45 32

3. Astra 16 9 4 3 67-36 31

4. Tolna-Mözs 17 9 3 5 60-39 30

5. Gyula 16 6 3 7 45-45 21

6. Miskolc 17 5 1 11 50-78 16

7. H.böszörmény 17 3 4 10 31-47 13

8. Szekszárd 16 1 2 13 27-80 5

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!