kajak-kenu

2020.07.30. 20:16

Kiszli Vanda győzni tudott a maratoni presztízsversenyen

Kiszli Vanda sikerével ért véget a ráckevei felnőtt maraton edzésverseny, ahol a korábban tolnai színeket erősítő Boros Adrián harmadikként ért célba.

Berg Sándor

Fotó: Makovics Kornél

Hosszú hónapok után először mérettethették meg magukat a maratoni szakág legjobbjai, akik a monoton edzésmunkát megtörve Ráckevén tették vízre hajóikat.

Női és férfi kajakban a vezető bolyokban ott voltak a legjobb nevek, a hölgyeknél az Atomerőmű SE kiválósága, Kiszli Vanda nyert, de utána két másodpercen belül érkeztek meg a hazai riválisok Czéllai-Vörös Zsófia, Katona Lili és Csay Renáta sorrendben. Az uraknál szintén négyes befutó volt, Máthé Krisztián mögött Aranyosi Gábor Imre, saját párja, a tavaly még a tolnai színekben induló, az idei évtől viszont már a győrieket erősítő Boros Adrián és Petri Tamás kajakozott be a célba.

A hivatalos huszonhat kilométeres versenytávnál valamivel rövidebb, huszonkét kilométert lapátoltak a hölgyek, a táv első felét a fordulóig szakadó esőben teljesítette a mezőny, de ez egyáltalán nem zavarta a profi versenyzőket.

„Jobb volt egy edzésnél ez a verseny, ami kicsit presztízsügy is volt egyben. Annyiban viszont nem volt jó, hogy versenyek előtt izgulós vagyok, azt hittem, nem kell átélnem ezt mostanában, de tévedtem. Két héten belül eldől a hogyan tovább az idei versenyeket, többek között a hazai rendezésű Európa-bajnokságot illetően. Kíváncsian várjuk a fejleményeket” – mondta lapunknak az Atomerőmű SE világ- és Európa-bajnok maratoni kajakosa, Kiszli Vanda.

„A tesztversenyen feldobta a hangulatot, hogy az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) maratonbizottsága levelet küldött Schmidt Gábornak (a honi szövetség elnökének – A szerk.), amelyben jelezték, hogy az ECA szeretné, ha Magyarország megrendezné az Eb-t. Ez reményt ad a legjobbjainknak, hogy a koronavírus-járvány miatti csonka szezonban is folytassák a felkészülést” – fogalmazott a magyar szövetség honlapján Weisz Róbert, a szakág vezetőedzője.

Borítóképünkön: Kiszli Vanda (archív felvétel)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!