Férfi kosárlabda NB I

2020.12.18. 18:50

A „sorminta” paksi sikert ígér a DEAC ellen

Rónai Gábor

20201202_ASE-SZEDEÁK,Kosárlabda NB I._Paks_Molnár Gyula_TN

Fotó: Molnár Gyula

Négy győzelem után szenvedett vereséget az ASE egy hete az Alba Fehérvár vendégeként. Dzunics Braniszlav gárdája nem igazán találta a játékát Vojvoda Dávidék ellen (64–81), mondhatjuk, hogy a lehető legjobbkor jött ez az egyhetes szünet.

Szerdán nem játszott az Atom, volt idő kielemezni a találkozón elkövetett hibákat, s volt idő rákészülni DEAC elleni, szombat esti bajnokira.

A hajdúságiak nincsenek jó formában, legutóbbi három bajnokijukat elveszítették, igaz, a Körmenddel (83–87), az Alba Fehérvárral (64–76) és a Falco KC-vel (71–77) meccseltek. Az ugyanakkor figyelmeztető lehet, hogy mindegyik összecsapásuk szoros volt, Pakson sem fogják olcsón adni a bőrüket. A napokban ráadásul erősítettek is, mégpedig azzal a Ronald Moore-ral, aki korábban bajnok volt az Alba Fehérvárral Dzunics Braniszlav kezei alatt.

A paksiaknál továbbra is hiányozni fog a maródi Lóránt Péter, aki idén már biztosan nem játszik. Jó hír viszont, hogy Valerio Bodon Vincent már egészséges, így ő akár pályára is léphet. Ian Bakernek ugyanakkor egy kisebb sérülés miatt kérdéses a játéka.

A paksiak az odavágón 97–83-ra kikaptak Debrecenben, utána jött négy győzelem, majd a Körmend elleni vereség. Aztán megint jött négy győzelem, és az Alba elleni meccs... Ha a sorminta folytatódik, akkor nincs miért izgulniuk a piros-kékeknek.

Tippmix Férfi NB I., a 14. fordulóban

Atomerőmű SE–Debreceni EAC, szombat, 18 óra. Vezeti: Győrffy Pál Attila, dr. Mészáros Balázs, Fodor Attila.

A találkozó zárt kapus, a mindiGO tv-n lehet követni.

Tippmix Férfi Kosárlabda NB I.

1.

Szombathely

5

5

0

457–397

1,00

2.

Szolnok

7

6

1

611–495

0,93

3.

Alba Fehérvár

6

5

1

522–470

0,92

4.

Atomerőmű

11

8

3

922–836

0,86

5.

Körmend

10

7

3

827–711

0,85

6.

Szeged

11

7

4

939–867

0,82

7.

Debrecen

10

5

5

825–824

0,75

8.

Sopron

9

4

5

755–762

0,72

9.

Pécs

10

4

6

866–891

0,70

10.

Oroszlány

11

4

7

959–931

0,68

11.

Kecskemét

7

2

5

537–576

0,64

12.

Zalaegerszeg

7

2

5

539–630

0,64

13.

Kaposvár

10

2

8

736–807

0,60

14.

Jászberény

8

0

8

577–815

0,50

Borítóképünkön: Eilingsfeld János sokat tehet a paksi sikerért

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!