Labdarúgó Magyar Kupa

2021.05.04. 21:35

Most már kicsi az esély a nemzetközi szereplésre

B. S.

Budapest 20210417 Labdarúgás NB1 bajnoki mérkõzés Újpest Mezõkövesd Foto Nemzeti Sport - Árvai Károly A képen: Szabó János , Babati Benjamin

Forrás: MW

Az Újpest FC hosszabbítás után 1–0-ra legyőzte a MOL Fehérvár FC-t a Magyar Kupa hétfő esti döntőjében, ezzel a fővárosi lila-fehérek indulhatnak az Európa Konferencia Liga nyári selejtezőjében, elütve ettől a bajnokságban biztos negyedik helyen végző Paksi FC-t.

„Csalódottak vagyunk, hiszen megvolt az esélyünk, hogy ismét kilépjünk a nemzetközi porondra. Nem a saját kezünkben volt a sorsunk, de bíztunk benne, hogy a Fehérvárnak sikerül legyőznie az Újpestet. Egy döntőn bármi előfordulhat, ezt láthattuk most is. Ugyan minimális esélyünk még van a harmadik helyre, de kicsi a realitása” – mondta Szabó János, a zöld-fehérek balszélsője.

A Paksnak vasárnap Kisvárdán úgy kell nyernie, a Fehérvárnak pedig a biztos kieső Diósgyőr vendégeként úgy kell kikapnia, hogy legalább tízgólos legyen a két eredmény közötti különbség (akkor a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól számítana).

Az atomvárosiak bajnoki ezüstérmük után a 2011/2012-es szezonban elindulhattak az Európa-ligában, ahol végül három selejtezőkört ment a Kis Károly dirigálta csapat.

MOL Magyar Kupa, a döntőben.

Újpest FC–MOL Fehérvár FC 1–0 (0–0, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után.

Puskás Aréna, 4500 néző. V.: Bogár. Gólszerző: Kastrati (101.). Piros lap: Rus (90., Fehérvár), Alef (97., Fehérvár). B. S.

Borítóképünkön: Szabó János (zöld mezben) chívumbízott a fehérvári sikerben és a nemzetközi kupaindulás lehetőségében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!