Labdarúgó NB I

2022.02.12. 17:05

Három ponttal távozott a Paksra visszatérő Csertői Aurél

Kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett a Paksi FC hazai pályán a Gyirmót FC Győr ellen az OTP Bank Liga 20. fordulójában.

Berg Sándor

Ádám Martin (zöldben) kétszer is bevette a Gyirmót kapuját, de a dupla ezuúttal nem ért pontot (Fotó: Makovics Kornél)

Három év után tért vissza korábbi sikerei színhelyére Csertői Aurél, aki 2014-től öt és fél éven át irányította a paksi csapatot. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és a Rábán is, de a szakember filozófiája nem változott: továbbra is a biztos védekezésre alapozza együttese játékát. 

Két ellentétes felfogású szakember ült a kispadokon, hiszen amíg a vendégek a második legkevesebb gólt szerezték eddig a bajnokságban, addig az atomvárosiak messze a legtöbbet. Mégis támadó felfogásban kezdett a Gyirmót, az első két tavaszi fordulóban szerzett hat pont kellő önbizalmat adott a kisalföldieknek. A Paksnak sem kellett a szomszédba mennie ezért, hiszen szintén két győzelemmel és kupa továbbjutással indította a szezon második felét. 

A kezdeti gyenge játék után magára talált Bognár György csapata, mely többet támadott és veszélyeztette az ellenfél kapuját, a taktikai háború első csatáját mégis Csertői Aurél nyerte. Ellentámadás után Cvetanoszki vette le a labdát a tizenhatoson belül, Osváth Attila elkéső szereléséért megítélt büntetőt pedig Varga Barnabás váltotta gólra. A támadó sorozatban harmadik bajnokiján talált be büntetőből, a Budapest Honvéd és az Újpest ellen azok győztes gólnak bizonyultak. 

Ifjabb Haraszti Zsolt mérkőzés előtt lapunknak úgy fogalmazott, döntő fontosságú lehet, hogy ki szerzi az első találatot. A középpályás ezúttal nem lehetett a csapat hasznára csakúgy, mint a szintén betegség miatt távol maradt Szabó Bálint. Mindkettejük nagy szerepet játszott a Ferencváros múlt heti legyőzésében (3-0), Haraszti ráadásul a Csákvár elleni kupasikerből is oroszlánrészt vállalt. 

Kettejük hiányát nagyon megérezték az atomvárosiak, főleg a 25. percben, amikor egy bedobás után nagyot hibázott a paksi védelemből Szélpál Norbert, Varga Barnabás csapott le a labdára, s duplázta meg saját és csapatának góljainak számát. A kétgólos hátrány felpaprikázta a hazaiakat, akik meg is nyomták a félidő hátralévő részét, negyedórával később Ádám Martin szezonbeli 19. góljával a szépítés is összejött. Lelki előnybe mégis kerültek a vendéglátók, mert Windecker József kiállításával (a védekező középpályás a játékvezető megítélése szerint eljátszotta a szabálytalanságot a tizenhatoson belül) több mint egy félidőt emberhátrányban kellett játszaniuk. 

Fordulás után a Gyirmót lezárhatta volna a találkozót, de Cvetanoszki előbb telibe találta Rácz Gergőt, majd Vargának sikerült lesről gólt szereznie, aki nem sokkal ez után pár centivel tévesztett célt. Nem véletlenül vezeti viszont a góllövőlistát Ádám Martin, akinek kevés helyzet is elég az eredményességhez. Ezúttal Balogh Balázs szöglete után vette be a kaput, az utolsó húsz percre ki-ki mérkőzéssé alakítva a találkozót. 

A három pontot a négy perccel korábban becserélt Denis Ventúra döntötte el a hajrában, ezzel a gyirmótiak tartották meg tavaszi hibátlan mérlegüket, a paksiak pedig a Ferencváros elleni múlt heti bravúrral így nem sokra mentek. Bognár Györgyék jövő héten szombaton 14.45 órakor a Kisvárda vendégei lesznek.

OTP Bank Liga, 20. forduló

Paksi FC–Gyirmót FC Győr 2–3 (1–2)

Paks, 1398 néző. V.: Vad II. (Huszár, Aradi)

Paks: Rácz G. Osváth, Tamás O., Szélpál, Medgyes Sz. Nagy R. (Balogh B., 59.), Windecker, Kesztyűs B. (Vas, 82.), Sajbán Máté Böde, Ádám M. Vezetőedző: Bognár György.

Gyirmót: Rusák Major M., Csörgő, Hajdú M., Zeke - Vass Á. Hasani (Szegi, 92.), Nagy P. (Ventúra, 78.), Klimovics, Cvetanoszki (Medgyes Z., 67.) Varga B. (Simon A., 78.). Vezetőedző: Csertői Aurél.

Gólszerzők: Ádám M. (39., 72.), illetve Varga B. (17., 25., az elsőt 11-esből), Ventúra (82.)

Kiállítva: Windecker (41.)

Bognár György, a paksiak vezetőedzője: – Szervezetten végigbrusztolta a meccset a Gyirmót, de talán a döntetlen igazságosabb lett volna. Pláne, hogy ötven percig emberhátrányban voltunk. Hozzáteszem, nem a játékvezetőt, hanem Windecker Józsefet hibáztatom, az első negyedórában, félpályán butaság volt sárga lapot gyűjtenie. Ez a kiállítás rányomta bélyegét a játékunkra. A keretben egyedül Nagy Richárd volt a kreatív játékos, miután Haraszti Zsolt és Szabó Bálint is belázasodott mára. Amit a két erőcsatárunk, Böde Dániel és Ádám Martin kibrusztolt, annyi volt a támadójátékunk.

Csertői Aurél, a gyirmótiak vezetőedzője: – Kettő nullánál le kellett volna zárnunk a mérkőzést. A Paks ellen nehéz játszanunk, két kiváló erőcsatár játszik náluk, egyikük gólkirály-jelölt, ezt bizonyította is. Emberelőny után is tudtuk, hogy nem biztos még a sikerült, de sok helyzetet dolgoztunk ki, a végén pedig sikerült begyűrnünk a győztes gólt. Azt gondolom, egy góllal jobbak voltunk ellenfelünknél. Ez azonban csak részsiker, jól kezdtük a tavaszt, de negyven pont körül kell a bennmaradáshoz, ezt tudjuk, ehhez még meccseket kell nyernünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!