2022.07.04. 13:12
Nem sikerült bravúrral és így éremmel zárni az Eb-t
A becsületgól összejött, de a magyar női futsalválogatott 2–1-re kikapott Ukrajnától, így érem nélkül zárt a portugáliai Európa-bajnoki négyes döntőben.
A születésnapos Fábián Rebeka (fehérben) is nagyot küzdött mindkét találkozón. Fotó: TN
A tisztes helytállás volt Frank Tamás szövetségi kapitány együttese számára a cél a házigazda elleni elődöntőben. Ahogy arra számítani lehetett, a legutóbbi Európa-bajnokságon ezüstérmes portugálok a találkozó elejétől kezdve kézben tartották a mérkőzést, de a vezetést csak a 13. percben tudták megszerezni. A végén azonban kijött a két válogatott közötti különbség.
„Jelenleg ez a reális különbség a két csapat között. Ettől függetlenül büszke vagyok a lányokra, végig hősiesen küzdöttek, mindent kiadtak magukból. Szinte végig védekezésre kényszerültünk, ami picit bosszant, hogy pontrúgásokból, öngóllal és megpattanó lövésből szerzett gólt az ellenfelünk” – értékelte a 6–0-s vereséget a szakember.
Az a találkozó tekinthető volt ráhangolásnak a spanyoloktól 9–0-s vereséget szenvedő Ukrajna elleni bronzmérkőzésre, ahol már több keresnivalója lehetett volna a mieinknek. Mégis megilletődötten kezdte a mérkőzést a három Tolna megyeit, Fábián Rebekát, Folk Zsuzsannát és Varga Adélt soraiban tudó válogatott, mely a kilencedik percben hátrányba került. Az időkérés jót tett a játékosoknak, akik a játékrész második felében bátrabb játékot vállaltak fel. Fölénybe viszont nem tudtak kerülni, sőt a második húsz perc elején megduplázták előnyüket az ukránok.
Az utolsó hét percben öt a négy elleni játékkal próbálkozott meg Frank Tamás, de ekkor is sok volt a hiba. Végül egy újabb időkérés ismét feltüzelte a csapatot, s Horváth Viktória révén összejött a történelmi Eb-gól. A bravúr viszont nem, így érem nélkül zárta a négyes döntőt az oroszok kizárása miatt meghívót kapó magyar válogatott.
Európa-bajnokság, az elődöntőben. Portugália–Magyarország 6–0 (3–0). Gondomar. Gólszerzők: Pisko (13.), Pedreira (17.), Fifó (18.), Folk Zs. (23., öngól), Catia Morgado (35.), Lopes Pereira (37.).
A bronzmeccsen. Magyarország–Ukrajna 1–2 (0–1). Gondomar. Gólszerzők: Horváth V. (39.), ill. Titova (9.), Volovenko (23.).
A magyar válogatott Eb-kerete, kapusok: Hargas Annamária, Torma Lilla. Mezőnyjátékosok: Csepregi Gabriella, Fábián Rebeka, Folk Zsuzsanna, Fülöp Diána, Horváth Viktória, Koch Fruzsina, Kota Gabriella, Krascsenics Csilla, Szalkai Kitti, Tóth Nóra, Üveges Katalin, Varga Adél.