Női kosárlabda NB I

2022.10.23. 11:53

Djokics Zseljko: „Egy negyed alatt nem szabad 29 pontot kapni”

Csapata első és harmadik negyedben nyújtott teljesítményével elégedett volt Djokics Zseljko, az Atomerőmű KSC Szekszárd vezetőedzője.

B. S.

Djokics Zseljko, a szekszárdiak vezetőedzője

Fotó: Makovics Kornél

A biztos KSC-győzelmet sugalló végeredmény ellenére nem volt egy egyszerű meccs a szekszárdiak számára a Ludovika Csata elleni. A fővárosiak alaposan megnehezítették a szekszárdiak dolgát, de amikor kellett, összekapták magukat Studer Ágnesék, és hozták a kötelezőt. 

A találkozóról írt beszámolónkért és a fotógalériáért kattintson ide!

„Az első és a harmadik negyeddel elégedett vagyok, de hazai pályán egy negyed alatt huszonkilenc pontot nem szabad kapni, ekkor nem tudtunk bánni a faultokkal. Ha kívülállóként néztem volna, akkor azt mondanám, hogy szórakoztató és látványos mérkőzés volt. Mindkét csapat jól dobta a hármasokat, volt minden, ami egy jó meccshez kell. Támadásban és védekezésben is fejlődnünk kell még azonban, hogy elérjünk arra a szintre, ahová szeretnénk eljutni. Idő kell ehhez, a mi magyar magunk a legfiatalabb a teljes mezőnyben, de jó úton járunk” – összegezte a találkozót Djokics Zseljko, a szekszárdiak vezetőedzője. 

„Jól kezdtük a mérkőzést, de különösen a második negyedet figyelembe véve nem lehet ilyen hullámzó teljesítményt nyújtanunk. Ki kell tolni a jó játékot az elejétől a végéig” – tette hozzá a 18 ponttal, 8 lepattanóval és egy gólpasszal záró Victoria Vivians. 

Az Atomerőmű KSC Szekszárd a bajnokság 7. fordulójában, október 29-én, szombaton a PINKK-Pécsi 424 vendége lesz. 

Előtte azonban még vár egy nagyon komoly fellépés a szekszárdiakra, akik jövő szerdán a cseh USK Praha vendégeként megkezdik történetük második szezonját az Euroligában. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!