Cselgáncs

2023.05.08. 15:32

Bronzéremért csatázhat a Pupp Réka a világbajnokságon

Az 52 kilogrammos Pupp Réka a bronzéremért küzdhet hétfőn a Dohában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

MTI/TEOL

Már most a legjobb vb-szereplését érte el Pupp Réka (felül)

Forrás: IJF

Az Európa-bajnoki harmadik paksi dzsúdósra a belga Charline van Snick és az ausztrál Tinka Easton elleni győztes mérkőzés után, a nyolc között az olimpiai ezüst- és bronzérmes olasz Odette Giuffrida várt. A 28 éves klasszis ötkarikás sikerei mellett Európa-bajnok lett 2020-ban, ráadásul Pupp Réka eddigi mindkét találkozóján kikapott tőle.

Harmadik összecsapásuk négy perces alapideje nem hozott értékelhető akciót, a 26 éves magyar valamivel frissebben mozgott, ami egyrészt jó jel annak tudatában, hogy térdsérülés miatt nem teljesen egészségesen érkezett Katarba, másfelől az energikussága miatt őt egyszer intették, riválisát viszont kétszer. Az aranypontig tartó hosszabbításból két perc telt el, és mivel Giuffrida ekkor sem talált fogást Puppon, megkapta harmadik figyelmeztetését is, ami a leléptetését jelentette.

A világranglistán 3. paksi a négy között a kétszeres Ázsia-bajnok Dijora Keldijorovával találkozott. Kettejük harmadik összecsapása (az első kettőt Pupp nyerte) némi meglepetésre végig az üzbég fölényét hozta, aki bő fél perc elteltével vazaarit kapott egy támasztott válldobásra. Az ASE kiválósága alig tudott kezdeményezni, és 1:03 perccel a vége előtt a 24 éves Keldijorova szinte lemásolta korábbi akcióját, térdelő helyzetből ismét átdobta a magyart, és ez a mozdulat már ippongyőzelmet jelentett a számára.

Pupp Réka a bronzéremért a francia Amandine Buchard ellen küzd meg, s bármi legyen is annak a meccsnek a végkimenetele, az már biztos, hogy a paksi pályafutása legjobb vb-szereplését zárja. A 2014-es junior világbajnokság 7. lett, a többi tornán (beleértve az utánpótlás és a felnőtt éveket is) helyzetlenül zárt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!