Európa Játékok

2023.06.21. 17:25

Pupp Noémiék fináléba jutottak, Vajda Bencééknek nem jött össze az A-döntő

Felemásra sikerült vármegyei szempontból a krakkói Európa Játékok első napja, a két paksi kajakos közül csak Pupp Noémi jutott A-döntőbe.

B. S.

Pupp Noémi a négyes tagjaként döntőbe jutott Krakkóban

Fotó: Dömötör Csaba

Ketten képviselik az Atomerőmű SE-t kajak sportágban a krakkói Európa Játékokon, s mindketten hajóba ültek a mai nap folyamán. Pupp Noémivel a kajak négyes (Fojt Sárával, Gazsó Alida Dórával és Csipes Tamarával a hajóban) 500 méteren a gyenge rajt ellenére féltávnál már a második volt, majd a célba tisztán elsőként érkezett. Az 1:34,078 perces idővel az egység egyenes ágon jutott be a ma délutáni A-döntőbe.

„Szerintem bennünk van a jó eredmény. Majd összeül a kupaktanács, és remélem, tudunk ennél jobb pályát is menni, mert a döntőben ez nem biztos, hogy elég lesz – fogalmazott az M4 Sport kamerái előtt a paksiak Európa-bajnok kajakosa. – A víz egy kicsit kemény, furcsa, hogy bokáig érő homokban kell levinniük a hajókat a vízre. Nem egy Szeged-szint” – válaszolta  a körülményekkel kapcsolatos kérdésre Pupp Noémi.

Előfutamában a szerbek mögött második helyen végzett K2 500 méteren a szintén ASE-s Vajda Bence váci társával, így délután még egy középdöntő várt rájuk. Ott a német, ukrán és lett hajó után negyedikként értek célba, amivel – mindössze 106 ezreddel – lemaradtak a fináléról, így a céljuk nem sikerült, holnap délután csak a B-döntőben lesznek érdekeltek. Vajda a mixben is érdekelt lesz csütörtökön Lucz Annával.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!