U20-as Európa-bajnokság

2023.07.28. 12:30

„A negyedik mérkőzés a sorsdöntő, hogy az 1-8. vagy a 9-16. helyért folytatjuk” – Miklós Melinda

Szombaton kezdődik a litvániai női U20-as Európa-bajnokság, ahol a klaipédai B-csoportban a házigazda, valamint a francia és a finn válogatott mellett ott van Tursics Krisztián csapata is.

Teol.hu

Miklós Melinda szerint a gyors játékukban rejtőzhet majd az erejük az Európa-bajnokságon

Forrás: MKOSZ

A magyar együttesnél Miklós Melinda viseli majd a képzeletbeli csapatkapitányi karszalagot, mellette az Atomerőmű KSC Szekszárdból még Holcz Rebeka, illetve az a Horváth Dóra élte túl a keretszűkítést, aki idén nyáron a kék-fehérektől a TFSE-MTK csapatához igazolt.

A magyar válogatott nyolc felkészülési mérkőzéssel hangolt a korosztályos kontinensbajnokságra, ebből hatot megnyert, csak az olaszoktól és a csoportrivális franciáktól szenvedett vereséget. Miklós Melinda éppen ezt a két találkozót emelte ki a wbasket szakportálnak. Ahogy fogalmazott, saját bőrükön tapasztalták meg, hogy ezen a szinten már fejben és fizikálisan is ott kell lenniük. Hozzátette, nincsen kimondottan ötös centerük, így nem várható olyan dominancia tőlük, mint például a franciáktól. Az elmúlt időszakban viszont jól alkalmazták a gyors játékot, így elsődlegesen ez, valamint az agresszivitás lehet a legnagyobb erejük.

A csoportjukról elmondta, kemény négyesbe kerültek, ahol egyik ellenfelet sem szabad leírniuk. Megjegyezte, a litván és a francia keretben néhányan a múlt héten még az U19-es világbajnokságon szerepeltek, ezt az előbb említett agresszív, lendületes játékkal ki lehetne használni.

„Fel van adva a lecke a jó helyezéshez a csoportban, de bármit hoz, a negyedik mérkőzés a sorsdöntő, hogy az 1-8. vagy a 9-16. helyért folytatjuk” – tette hozzá Miklós Melinda, aki Holczhoz hasonlóan tagja volt a két éve vb-bronzérmet nyert U19-es válogatottnak.

Tursics Krisztián együttese szombaton 17 órakor a házigazdával kezd, majd vasárnap 14.30 órakor a finnekkel találkozik, jövő héten kedden délben pedig – várhatóan a csoport első helyéért – a franciákkal csap össze. A keresztjáték során majd a portugál, izraeli, szerb, cseh négyesből kapnak ellenfelet a mieink.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!