Sakk

2023.07.30. 15:33

Magnus Carlsen mellett Berkes Ferenc is ott van a bakui világkupán

Öt magyar, köztük az ASE Paks nagymestere, Berkes Ferenc is érdekelt az azeri fővárosban, Bakuban zajló 10. egyéni sakk világkupán.

Teol.hu

Fotó: Kiss János

A nemzetközi sportági szövetség (FIDE) honlapjának tanúsága szerint a 206 fős férfi mezőnyben négyen kaptak helyet: Gledura Benjámin, Berkes Ferenc, Erdős Viktor és Nagy Gábor, míg a 103 játékost felvonultató női mezőnyben egyedül a vietnami születésű magyar nemzetközi nagymester, Hoang Thanh Trang próbálhat szerencsét.

Utóbbiaknál a legnagyobb név a világbajnoki címét e hét elején megvédő kínai Csü Ven-csün, míg a nyílt szekcióban az indulók között van a norvég Magnus Carlsen is, aki 2013-tól ült a vb-trónuson, az idei döntőt azonban nem vállalta.

A kétévente zajló, kieséses rendszerű viadal első három helyezettje indulhat majd a világbajnokjelöltek tornáján. A férfiaknál a lengyel Jan-Krzysztof Duda nyert a legutóbbi világkupán, 2021-ben Szocsiban, míg a nők szintén tavalyelőtti, első alkalommal kiírt hasonló versenyének győztese az orosz, de svájci színekben versenyző Alekszandra Kosztyenyuk volt.

A női bronzmeccset és döntőt augusztus 23-án rendezik, az augusztus 26-án a férfi fináléval záruló bakui vk teljes nyereményalapja minden korábbinál magasabb, 2,5 millió dollár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!