Interjú

2023.08.28. 15:48

Elkapta a hangulat, ami világbajnoki érmet jelentett a felnőttek között a fiatal Vajda Bencének

Felnőtt világbajnoki ezüstéremmel tette fel a koronát idei teljesítményére Vajda Bence. Az Atomerőmű SE 22 éves kajakosának még egy éve hátra lehet az utánpótlás korosztályban, de szeretne csatázni az olimpiai kvótáért.

Berg Sándor

Vajda Bence (elöl) éremért ment és éremmel távozott Duisburgból

Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Fotó: Szalmás Péter

– Világkupa- és Európa Játékok-szereplés, majd az U23-as világbajnokságon szerzett arany- és bronzérem után az idényt egy felnőtt vb-éremmel zárta le.
– Nagyon jó évet koronáztunk meg páros társammal ezzel az ezüstéremmel – válaszolta lapunk megkeresésére Vajda Bence, az Atomerőmű SE 22 éves kajakosa, aki Szántói-Szabó Tamással a duisburgi felnőtt világbajnokságon 1000 méteren lett második. – Kicsit úgy voltam a világbajnokság előtt, hogy túl akarok esni rajta, de amikor elkapott a hangulat, mentálisan is visszalendültem abba a versenyformába, amiben korábban voltam. Nehéz döntő volt, mert hosszú szezonon vagyunk túl, de éppen emiatt szereztünk annyi tapasztalatot, hogy tudtuk, a futamok előtti néhány órában mit és hogyan kell csinálnunk ahhoz, hogy ne érjen minket meglepetés.

– Ezek szerint a döntő is a tervek szerint alakult?
– Célunk volt a dobogós helyezés, az előfutam után pedig úgy álltunk hozzá, hogy az aranyéremért is harcolni szeretnénk. Volt bennünk bizonytalanság, mert az U23-as világbajnokságon ezer méteren csak harmadikak lettünk, ám tisztában voltunk azzal, hogy akkor nem mentünk jó pályát. Azt viszont nem tudtuk, hogy a felnőtt egységek mire képesek. Auronzóban az volt a baj, hogy nem mentünk el az elején, attól kezdve pedig nem tudtuk kontrollálni a mezőnyt. Most jó volt a rajtunk, bele mertünk állni az utazóba, s miután ötszázon többször is versenyeztünk, a táv első felét akartuk megnyomni. A végén sajnos a spanyolok megelőztek minket, de nagyon örülünk a második helynek is.

– Hüttner Csaba szövetségi kapitány a német szervezésre panaszkodott. Ebből a versenyzők mit éreztek?
– Ritkán kaptunk viszonylag normális adag ételt, többször inkább keveset adtak, ami szinte semmire nem volt elég. Ezt megoldottuk azzal, hogy vagy próbáltunk többet kérni vagy mi magunk vásároltunk be. A szállásunk sem volt a legjobb, egy magas épület tizenegyedik emeletén laktunk, ahol nem volt légkondicionáló a szobákban. Első első napok meleg időjárása miatt ez kellemetlen volt, aztán megjött egy hidegfront és vele a lehűlés. A szombati döntőben ismét sütött a nap, a pályán hátszelet kaptunk, ami kedvezett.

– Habár még csak most ért véget a versenyszezon, de látja már maga előtt a közeljövő menetrendjét, terveit?
– Az biztos, hogy most egy hosszabb pihenés következik, mert valóban hosszú volt ez az év. A felnőtt világbajnokságon a megszerezhető tizennyolc olimpiai kvótából tizenötöt megszerzett a válogatott, a férfi kajak szakág mind a hatot begyűjtötte, ami nagyon jó, de nem tudom, fiatalként mennyire lehet beleszólásom azok kiosztásában. Értem ezalatt azt, hogy lesz-e válogatóverseny vagy akik kiharcolták az indulási jogot, ők egyből megkapják az Európa-bajnoki részvételt és a jövő évi párizsi olimpiát is. Ha nem lesz lehetőség a válogatóra, akkor még egy évem van az utánpótlásban és arra készülök majd fel. Páros társam jövőre a kora miatt már csak a felnőttek között folytatja, én pedig szeretnék egyesben is versenyezni.

Öt nemzetközi versenyen állt idén rajthoz Vajda Bence

Az Atomerőmű SE szekszárdi születésű kajakosa május elején a szegedi I. válogatóval kezdte az idényt, ahol K1 és K2 500-on győzött, egyesben 1000 méteren második lett. Ezzel párosban indulási jogot szerzett az egy héttel később a Maty-éren rendezett Világkupán, ahol Szántói-Szabó Tamással ötödik helyen értek célba, a hónap végi poznani vk-n pedig a B-döntőt megnyerve tizedikek lettek.
„Ha ott bejutottunk volna a fináléba, újabb válogató nélkül kaptunk volna meg az Európa Játékokra és a világbajnokságra az indulási jogot. Krakkóba nem csúcsformában érkeztünk, keveset pihentünk, de páros társam gyomorrontása is nehezítette a dolgunkat. A középdöntőben végül egytizeddel maradtunk le a fináléról úgy, hogy a másik futamban könnyen továbbjutottunk volna. Emiatt végül nem mi, hanem egy rutinosabb kettes mehetett az olimpiai kvótáért 500-on a vb-n” – mondta Vajda Bence.
A Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás páros az U23-as világbajnokságon 500-on arany-, 1000 méteren címvédőként bronzérmet szerzett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!