Kajak-kenu

2023.08.11. 20:41

Kiszli Vanda távollétében Czéllai-Vörös Zsófia nyert a klasszikuson - összefoglaló, képgalériával!

A rövidkörös versenyen csütörtökön diadalmaskodó Kiszli Vanda védettséget élvez, így nem kellett hajóba szállnia a kajak egyesek vb-válogatóján, amelyet a klasszikus távon egyik hazai ellenlábasa, Czéllai-Vörös Zsófia nyert meg Fadd-Domboriban.

Teol.hu

A csütörtök délutáni rövidkör után pénteken a klasszikus maratoni számokkal folytatódott a válogató. A férfi kajakosok versenye szinte mindig tartogat izgalmakat, váratlan eseteket és nem volt ez másként most sem. A szám egyik fő esélyese, Boros Adrián például gyakorlatilag a rajt után azonnal kiállni kényszerült. Kadler Viktor elmondta, a győriek betegséggel küszködik, ezért nem vállalta a 30 kilométeres távot, de a szakág vezetőedzője azt reméli, hogy a szombati párosra jobb állapotba kerül. Boros után Sellyei Csanád is hamar kiszállt a győzelemért folyó harcból, miután az első fordulónál kihagyott egy bóját, aminek következtében túl nagy hátrányba került. 

Nem hibázott azonban Péli Zalán, aki végül elsőként fejezte be a futamot. A Hármaspálya Sportegyesület 2002-es születésű versenyzője idén már megnyerte a kaposvári Évadnyitó Maratont – igaz ott csak 20 kilométer volt a táv –, valamint ezüstérmes volt a Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokságon. Zalán mögött Varga Olivér lett a második, Kulifai Tamás pedig a harmadik.

Női K-1 26 kilométeren ahogy arról korábban is beszámoltunk Kiszli Vanda mentességet kapott Kadler Viktor vezetőedzőtől, így neki biztos vb-indulóként nem kellett rajthoz állnia. A futamot a kétszeres világbajnok Czéllai-Vörös Zsófia nyerte, mögötte Csépe Panna és Sinkó Panna volt a további sorrend. Utóbbi két versenyző U23-as korosztályban indulhat majd a dániai világbajnokságon.

Kenuban a férfiaknál kétség sem férhetett Kövér Márton győzelméhez. A sportág örökös bajnoka, kilencszeres vb-aranyérmese közel öt perccel előbb fejezte be a 22 kilométert, mint a második helyezett Zsidai Máté. A harmadik helyen Simon Sebestyén végzett.

Női kenuban az elmúlt években megszokottak alapján, a tegnapi rövidkört megnyerő Kisbán Zsófia volt a mezőny nagy hiányzója, ő azonban az idei felkészülését a gyorsasági szezonra hegyezte ki. A 16 kilométeres döntőt óriási fölénnyel, 7 perc 37 másodperces előnnyel nyerte Hegedűs Karolina, megelőzve Szemán Linettet és harmadik helyen célba érő Viktor Lucát.

„Olyan szempontból nagy meglepetések nem voltak, hogy azok végeztek többnyire elől, akiket vártunk. – kezdte értékelését a szövetség oldalán Kadler Viktor vezetőedző. – Persze kivételt képez ez alól a férfi kajak, bár Zalánt mindenképp a mezőny elejére vártuk és Varga Olivér is ment egyest még az Eb-n, benne is ott volt ez az eredmény. A lányoknál a papírforma szerint alakult minden, előzetesen is ezt az eredményt lehetett várni, csakúgy, mint férfi kenuban. A női kenusoknál Szemán Linett formáját illetően voltak bennem kérdések, mivel ő nem indult a magyar bajnokságon, de Karolina győzelme ezzel szemben nem volt meglepetés. Mivel több átfedés is van a felnőtt és az U23-as korosztály között egyeztetnem kell edzőkkel és az érintett versenyzőkkel a vb-indulást illetően.”

Így versenyeztek a fiatalok

Az ifjúságiaknál férfi kajak 22 kilométeren az idén Európa-bajnoki bronzérmes Kékesi Árpád nyert, Zemen Dániel előtt. Női kajak 18 kilométeren az Eb-győztes Szerafin Zsófia győzött, mellette Molnár Kinga szerzett még indulási jogot a világbajnokságra. Férfi kenusok 15 kilométeres távja Pluzsik Mihály fölényes sikerével ért véget. Az Eb-ezüstérmes tehetség mögött Pálfalvi Viktor ért be a második, még szintén vb-indulást érő helyen. Női C-1 11 kilométeren a szintén idén már az Európa-bajnokságot megnyerő Kis-Batka Imola csak az órával versenyezett, mivel egyedüliként vállalta az indulást.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!