Kőgolyókat rakosgat és sziklákat cipel hobbiból az „ozorai mészáros”

Szerényen fogadta a gratulációnkat Kovács Zsolt, nem úgy tűnt, mint aki mészárolni akar, amúgy is csak a helyi szpíker ragasztotta rá az „ozorai mészáros” elnevezést. Persze annyira nem áll távol tőle a mészárlás, korábban éveken át egy vágóhídon dolgozott Ausztriában, s most is a szakmájában, hentesként tevékenykedik egy bicskei cégnél. A tamási versenyen – amelyen kőgolyóemelésben, traktorkerék forgatásban, sziklacipelésben, láb közötti súlycipelésben és kamionhúzásban mérték össze erejüket az indulók – csak egy hajszállal maradt le a győzelemről, de nem csalódott.

„Úgy indultam el a versenyen, hogy szeretnék a dobogón végezni, ez a második hellyel sikerült is. Nem sokon múlt, hogy első legyek, de ennek is örülök, meg annak is, hogy szinte hazai közönség előtt versenyezhettem” – fogalmazott.

Valóban hazai volt a pálya, hiszen Ozora szinte egy kőhajításra van Tamásitól, ráadásul Zsoltnak sok ismerős és barát is szurkolt. Ott volt a testvére, Kovács Péter is, aki fénykorában az NB III-as tamási futballcsapat egyik legjobbja volt, pedig az a gárda akkor tele volt komoly spílerekkel. Rég volt, szép volt, ma a megye háromból próbál újjáépülni a klub... 

„Örültem, hogy Peti is ott volt, sokszor jön a versenyeimre, korábban, ha időm engedte, én is ott voltam a focimeccsein – folytatta. – Otthon, Ozorán a szülői házban van egy kisebb edzésparkom, egy békéscsabai vállalkozó jóvoltából kőgolyóhoz, sziklához, kofferhez is hozzájutottam. Amikor az időm engedi – bár mostanában nem igazán jut rá –, gyakorlok, s nemcsak a súlyok emelgetését, hanem a fogási technikákat is igyekszem csiszolni, fejleszteni, hiszen egy jó eredményhez ezek nagyon fontosak.”

Zsolt másfél éve kezdett el komolyabban foglalkozni ezzel a sporttal, mondhatni ifjabb Fekete László és édesapja inspirálta, akiket sokat nézett a televízióban. Addig csak konditermekben múlatta az időt, most azonban, hogy ráérzett az ízére, egyre több versenyre próbál eljutni. Most éppen egy oroszlói és egy komlói megméretés van nála tervben, persze csak akkor, ha az idejébe belefér. 

A másik vármegyei indulóval, a fürgedi Krifkó Milánnal is jóban van, a versenyen sem ellenségek, csupán ellenfelek, a hétköznapi életben pedig barátok. Zsolt azt mondja, nagyon megtetszett neki ez az egész miliő, ami az erősemberek vetélkedését körülveszi, úgyhogy egy ideig még biztosan csinálni fogja.

Ha pedig nem versenyez, nem edz, és nem dolgozik, akkor vadászni szokott. Van engedélye és már szép trófeákkal is büszkélkedhet, lőtt muflont, gímbikát, dámot is. A nagy „lövés” azonban az lenne, ha egy nagy versenyen első helyen tudna végezni, egy olyanon, amelyen igazi nagyágyúk indulnak. Az tenné csak fel a koronát az eddigi rövidke, de annál eredményesebb pályafutására.