MOL Magyar Kupa

2023.08.05. 19:14

Nyolc gólt vágott, kiütötte kupaellenfelét az FC Dunaföldvár

Nem kegyelmezett vendéglátójának az FC Dunaföldvár, mely 8–0-ra nyert Ócsárdon, s jutott be a MOL Magyar Kupa második körébe.

Berg Sándor

Károly Bálint góljával szereztek vezetést a dunaföldváriak

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Ide negyedik kupatalálkozóján sem kapott gólt Varga Balázs együttese. A dunaföldváriak a megyei selejtezőből jutottak fel a főtáblára, ehhez előbb a Tamásit (4–0), majd a Dombóvárt kellett legyőzniük (3–0), a bátaszékiek elleni 7–0-ra megnyert kupadöntő már csak hab volt a tortán. A nyáron komoly erősítéseken átesett, az új idényben már az NB III-ban szereplő gárda a Baranya vármegyei másodosztály bajnokához is toronymagas esélyesként utazott.

A Kozármislenyből érkező Károly Bálint duplájával a félidőre kétgólos előnnyel mehettek a földváriak, majd a szünet után gyorsan a fiatal Keringer Ádám is betalált. Az ócsárdiak a negyedik bekapott gól után megtörtek, két perc alatt háromszor is bevették a kapujukat Bartha Lászlóék, akik 14 év után kiütéses győzelemmel tértek vissza a kupa főtáblájára.

MOL Magyar Kupa, főtábla, 1. forduló
K. Ócsárd SE (megye II.)–FC Dunaföldvár 0–8 (0–2)
Ócsárd, v.: Sebestyén L. (Csákó, Szabó L.)
Ócsárd: Bokor – Miglinczi, Lukács G., Kapusi (Mang, a szünetben), Horváth Sz. (Trapp, 73.), Auer, Kovácsevics (Pálfi, 20.), Balogh B., Pretzl, Kovács K. (Lovas, 54.), Csizmadia B. (Kocsis L., a szünetben). Edző: Sütő László
Dunaföldvár: Wolland – Görög, Gál Sz. (Keringer, a szünetben), Ladányi V., Keresztes B. (Ladányi P., a szünetben) – Horváth A. (Sárközi K., 63.), Bartha L., Géringer – Tóth M., Tóth Á. (Rabi, 63.), Károly B.(Kun L., a szünetben). Edző: Varga Balázs
Gólszerző: Károly B. (28., 43., az első 11-esből), Keringer (49.), Ladányi P. (55.), Tóth Á. (59.), Tóth M. (60.), Bartha L. (60.), Rabi (83.)

A főtábla első körének szombati játéknapján további három Tolna vármegyei klub lépett pályára. A Bonyhád-Majos Kadarkúton jutott tovább (2–1), a dombóváriak Sárbogárdon (1–2), a bátaszékiek hazai környezetben a PTE-PEAC ellen estek ki a kupából (0–2). A Szekszárdi UFC vasárnap 16.30 órakor a Bóly vendégeként lép pályára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!