2023.08.25. 10:34
Óriási tettet hajtott végre az Angliából Franciaországig úszó 16 éves dombóvári lány!
Átúszta a Franciaországot Angliával összekötő La Manche csatornát egy 16 éves dombóvári lány. Tóth Diána Anna csütörtökön egy váltó tagjaként vágott bele a kihívásba.
A csapat tagjai, a kép bal szélén Dia
Fotó: Beküldött kép
Egyiptomban él és készül a 16 éves dombóvári Tóth Diána Anna. A fiatal hölgy különleges sportra adta a fejét, tengerekben, óceánokban úszkál. Nyíltvízi úszó, aki egyre jobb eredményekkel hívja fel magára a figyelmet. Most éppen a Franciaországot Angliával összekötő La Manche csatornát úszta át, mégpedig egy váltó tagjaként, amelyben rajta és egy angol sportolón kívül csak egyiptomiak voltak. Utóbbi édesapja, Khaled Shalaby szeretette meg a dombóvári lánnyal az úszást, s egyben ő volt a csapat mentora is.
Érdekesség, hogy a váltó tagja volt egy egykori kerekesszékes katona, Haitham is, aki tíz éve bénult le, és egy egyiptomi hölgy, Sherwitte, aki azzal büszkélkedhet, hogy ő az első egyiptomi nő aki kijutott egy olimpiára (Los Angelesbe).
Mint édesanyjától, Tóthné Sudár Beátától megtudtuk, Dia Egyiptomban kezdte ízlelgetni a nyíltvízi úszást, s ahogy teltek az évek, egyre jobban ment neki. Két éve 500 méteren megnyerte a világbajnokságot, tavaly egy afrikai kupán 5000 méteren és 1500 méteren is második lett. Most pedig a La Manche csatornába ugrott bele mindenféle félelem nélkül. Egy évet keményen edzett, hogy helyt tudjon állni – nagyon büszkék most rá Dombóváron.
A kihívás hajnali 2:48 órakor indult, óránként váltották egymást a tagok a nem éppen balatoni, csupán 18 fokos vízben. Nem volt egyszerű a „pálya”, olykor nagy hullámok akadályozták őket, máskor medúzákba akadtak bele, de megcsinálták!
Tóth Diána Anna különleges társaságnak lett a tagja, hiszen a csatornaátúszást – ha hinni lehet a statisztikáknak – eddig négy magyar teljesítette. Hajós Gyula 1978-ban, Szlavitsek Gizella 1988-ban, Székely Máté 2013-ban, Mányoki Attila 2013-ban – most pedig Tóth Anna Diána.
Mindössze 16 évesen, ami óriási teljesítmény a fiatal lánytól.