Kosárlabda

2023.09.01. 11:45

Kiderült, mikor térhet vissza a pályára Eilingsfeld János

Az Atomerőmű SE magyar válogatott erőcsatára, Eilingsfeld János talpsérülése még nem jött rendbe, de várhatóan a bajnoki szezonkezdésre utolérheti magát.

Teol.hu

Eilingsfeld János egyelőre még különmunkát végez

Fotó: Molnár Gyula

„A tavalyi szezont egy talpsérüléssel fejeztem be, amit igyekeztem a nyáron kipihenni. Ez félig-meddig sikerült is, viszont még nem teljesen gyógyultam meg, ezért a vezetőséggel egyeztetve arra jutottunk, hogy pihentessük a lábamat egy ideig annak érdekében, hogy a szezonkezdésre teljes erőbedobással a csapat rendelkezésére tudjak állni – fogalmazott a paksi klub közösségi oldalán Eilingsfeld János, aki jelenleg a csapat erőnléti edzőjével dolgozik azon, hogy jó formában térhessen vissza. – Ez azt jelenti, hogy hétről-hétre növeljük a terhelést, illetve annak intenzitását, így ha minden jól megy, a bajnoki rajt előtt már teljes értékű edzésmunkát is tudok végezni a csapattal.”

A magyar válogatott erőcsatára jól kezdte az előző szezont, az alapszakaszban a nyolcadik legjobb, magyarként Perl Zoltán után a második legmagasabb teljesítményindexet jegyezte (22,72 VAL-érték), az alsóházi rájátszásban viszont csak öt mérkőzés jutott neki. A nyári felkészülést még megkezdte ugyan a nemzeti csapattal, az Izrael elleni első felkészülési mérkőzésen (68–90) egy félidőt a pályán is töltött, de a folytatásban, így a lengyelországi olimpiai előselejtezőre nem utazott már el a válogatottal.

„Jobban érezném magam, ha a srácokkal készülhetnék, de egyébként jól vagyok, szerencsére a lábamat is jobbnak érzem és remélem, ez így is marad. Ami a csapatot illeti, még nagyon az elején vagyunk, hiszen gyakorlatilag ez a második hét, hogy a fiúk együtt edzenek. Kívülről nézve pozitív képet festünk, mindenki maximálisan dolgozik és koncentrál az edzéseken, úgy gondolom, hogy az új játékosaink is jól beilleszkedtek” – nyilatkozta a 32 esztendős erőcsatár.

Az Atomerőmű SE két felkészülési mérkőzésen van túl, az elsőt 63–49-re elveszítette a Budapest Honvéd ellen, csütörtökön pedig 73–66-os vereséget szenvedett a cseh Basket Brno vendégeként. Csirke Ferenc együttese ma (pénteken) 17 órakor a szlovák Inter Bratislavával méri össze erejét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!