Kézilabda

2023.09.06. 18:07

Nagy tervekkel vágott neki a munkának az új vármegyei elnökség

Az NB-s játékvezetők továbbképzését már Szekszárdra hozták, s most azon dolgoznak, hogy egy nemzetközi korosztályos válogatott tornának is otthont adhasson a vármegyeszékhely.

Rónai Gábor

NB-s játékvezetőknek tartottak továbbképzést Szekszárdon

Fotó: Denes Martonfai

Játékvezetők elméleti és gyakorlati képzését tartották a hétvégén Szekszárdon. A sípmesterek az egyetemi kar nagyelőadójában rendezett összejövetelen frissíthették fel tudásukat, s kaptak tájékoztatást az idény őket érintő szakmai változásairól. A gyakorlati tesztet a városi sporttelep atlétikai pályáján tartották, kiváló hangulatban és nem mellékesen remek időben. Szabó Balázs, a Tolna Vármegyei Kézilabda Szövetség augusztusban megválasztott új elnöke azt mondta, minden résztvevőtől pozitív visszajelzéseket kaptak. Hozzátette: a játékvezetői képzés Szekszárdra hozatala csak a egyik terve volt az új elnökségnek, amely most arról tárgyal a hazai szövetséggel, hogy egy nemzetközi korosztályos válogatott tornának otthont adhasson a tolnai vérmegyeszékhely. 

Bonifert Ferenc, a honi szövetség játékvezetői bizottságának elnöke azt mondta, négy helyszínen képezték a játékvezetőket, ennek egyik helyszíne volt Szekszárd. Mint fogalmazott: januárban indították el a kiscsoportos képéseiket, ami azt jelenti, hogy egy-egy helyszínen hetven-nyolcvan játékvezetőt igyekeznek tájékoztatni a szezonrajt előtt. Most, itt Szekszárdon nemzetközi és hazai top játékvezetők tartottak előadásokat, sok-sok videóval szemléltetve azokat. 

„Nagyon szeretünk Szekszárdra járni, a helyi szervezők, vármegyei képviselők élükön Szabó Balázs elnök úrral mindig nagyon odafigyelnek arra, hogy csak a szakmára koncentráljunk. Csak halkan jegyzem meg, hogy kiváló ételek mellett finom borokat is fogyaszthattunk az ittlétünk alatt, örömmel térünk vissza a jövőben is” – húzta alá Bonifert Ferenc. 

A képzés idejére egy leány felkészülési tornát is szerveztek, mégpedig az U13-as korosztály számára, mondta Schmidt Orsolya, a vármegyei szövetség versenyigazgatója. A mérkőzések a Garay Általános Iskola tornatermében zajlottak, Tolnából a Szekszárdi FGKC és a Tamási KC csapata, továbbá a szomszédos vármegyékből a Mohácsi TE 1888, és a Gézengúz UKC csapata lépett pályára. A jó hangulatú, izgalmas és kiélezett mérkőzéseket követően a Mohácsi TE 1888 csapata lett a tornagyőztes, a szekszárdiak, a Gézengúz és a tamásiak előtt. A torna legjobb játékosa Tamás Fanni a Mohácsi TE 1888 játékosa, míg a torna legjobb kapusa Karácsonyi Éva a Szekszárdi FGKC játékosa lett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!