NB III-as foci

2023.10.08. 19:16

Döntetlennel mutatkozott be a bonyhád-majosiak új vezetőedzője (galéria)

A 94. percben szerzett góllal mentette 2–2-re az érdiek elleni bajnokiját a Bonyhád-Majos, amivel meglett Csillag László irányításával a völgységiek első pontja az NB III-as focibajnokság Dél-Nyugati csoportjában.

Teol.hu

Simó Csongor (balra) és a Majos a ráadásban mentett pontot

Fotó: Mártonfai Dénes

Jól indult a mérkőzés a völgységiek számára, hiszen Sajnovics Milán góljával már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést. A folytatás viszont az érdieknek állt, akik még az első játékrészben megfordították az eredményt. Ráadásul az 55. percben emberhátrányba kerültek a hazaiak, akik így sem adták fel, s ennek a 94. percben gól lett a jutalma. A héten kinevezett Csillag László így döntetlennel mutatkozott be a bonyhád-majosiak kispadján, a megszerzett egy ponttal csapata elmozdult a kiesőhelyről. 

NB III, Dél-Nyugati csoport, 10. forduló
Bonyhád-Majos–Érdi VSE 2–2 (1–2)
Majos, v.: Sipos K. (Sáfári, Jakab B.)
Bonyhád-Majos: Bonnyai – Széles, Tamás Sz., Vető, Preininger – Pál A., Simó – Kovács L. (Lőrinc D., a szünetben), Mácsik D., Vukk – Sajnovics (Nagy N., a szünetben). Vezetőedző: Csillag László
Érd: Kertész F. – Morvai, Kincses (Kürti, 87.), Farkas B. (Kertész B., 70.), Németh G., Juhász B., Monori, Pál Sz. (Csoma-László, 74.), Spinner, Fülöp N., Göblyös. Vezetőedző: Ebedli Zoltán
Gólszerző: Sajnovics (8.), Vető (90+4.), illetve Monori (19.), Spinner (44.)
Kiállítva: Preininger (55.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!