NB III-as foci

2023.10.22. 14:35

Gólzáporos meccsen szakadt meg a paksi fiatalok győzelmi sorozata (fotókkal)

A Nagykanizsa ellen szakadt meg a Paksi FC második csapatának győzelmi sorozata, miután hazai pályán 6–4-re kikapott az NB III Dél-Nyugati csoport vasárnap délelőtti mérkőzésén.

Berg Sándor

Pesti Zoltán duplája is kevés volt a paksi győzelemhez

Fotó: Molnár Gyula

Szemfüles szabadrúgásgóllal már a negyedik percben vezetést szerzett az előző idényben Nyugaton bronzérmet szerző kanizsai egylet, de nem sokkal később Pesti Zoltán harcolt ki, majd értékesített büntetőt, megadva az alapját a két jó formában lévő csapat mérkőzésének. A vasárnapi ebéd mellé lendületes, élvezhető találkozót hoztak össze a felek, mindkét kapusnak bravúrt, bravúrokat kellett bemutatni, a szünetre végül egy éles szögből meglőtt labda után a zalaiak mehettek előnnyel.

Pihenő után sem álltak le a felek a góllövéssel, Horváth Kevin révén jött is az újabb egyenlítés, de a több NB I-es játékosát is bevető atomvárosiak (Hegedűs János, Bőle Lukács, de Simon Barnabás, Földi Dominik, Temesvári Attila, Horváth Kevin és Pesti Zoltán is bemutatkozott már az élvonalban) a folytatásban már – hiába támadtak többet, az eredményes kanizsai kontrák miatt – csak szépíteni tudtak, kétszer is. A zöld-fehéreknek így megszakadt hárommeccses győzelmi sorozatuk, s maradtak a hatodik helyen a tabellán, míg a Nagykanizsa a dunaföldváriak után újabb tolnai egyletet múltak felül.

A forduló vármegyei rangadóján a Szekszárdi UFC és az FC Dunaföldvár megosztozott a pontokon, míg a Bonyhád-Majos otthon győzte le a pécsieket.

NB III, Dél-Nyugati csoport, 12. forduló
Paksi FC–FC Nagykanizsa 4–6 (1–2)
Paks, v.: Kakuk (Keszthelyi, Farkas G.)
Paks II: Simon B. – Temesvár, Hegedűs J., Pupp Z. (Ádám D., 75.) – Győrfi (Szabó A.), Földi, Lépő (Ignácz B., 68.), Horváth K., Szécsi (Marosi, a szünetben) – Pesti Z., Bőle (Máté Cs., 77.). Vezetőedző: Kindl István
Nagykanizsa: Kálovits – Szabó P., Szanyi, Bence Sz. – Kovalovszki (Józsa Á., 88.), Szilágyi A., Pintér D., Szökrönyös, Varga D. – Kondor (Fehér B., 78.), Lőrincz B. (János N., 86.). Vezetőedző: Gombos Zsolt
Gólszerző: Pesti Z. (8., 89., az első 11-esbő), Horváth K. (51.), Földi (81.), illetve Kovalovszki (4.), Szabó P. (45+1.), Kondor (57.), Lőrincz B. (62.), Szilágyi A. (74.), János N. (87.)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!