Labdarúgás

2023.10.15. 18:20

Ha egy üzlet beindul: a Szekszárdi UFC most Gárdonyban győzött

Egymás után a második bajnokiját nyerte meg a Szekszárdi UFC, amely a gárdonyiak otthonában győzött vasárnap.

Teol.hu

Budai Dávid szerezte a szekszárdiak első gólját a gárdonyiak elleni bajnokin

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Úgy tűnik, hogy kezd kimászni a gödörből a Szekszárdi UFC, amely a múlt vasárnapi, PTE-PEAC elleni 2–0-s győzelmet követően Agárdról, a gárdonyiak elleni összecsapásról is elhozta a három bajnoki pontot. Mészáros István négy mérkőzés óta ül a sárga-feketék kispadján, s már hét pontot zsebelt be vele a szekszárdi alakulat (a három év után távozó Turi Zsolttal addig hat meccsen egy pont volt a mérleg). 

Bár a bemutatkozó meccsét 2–0-ra elveszítette Kaposváron, aztán az érdiek ellen (2–2) meglett az első pont, majd a Szentlőrinc vendégeként előre elkönyvelhető, de tisztes vereség (0–2) után jött a pécsiek elleni, majd a mostani siker. A három pont megszerzése mellett dicséretes az is, hogy a szekszárdiak az előző két találkozójukat egyformán kapott gól nélkül hozták le. 

NB III, Dél-Nyugati csoport, a 11. fordulóban
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–Szekszárdi UFC 0–3 (0–2)
Agárd, v.: Juhász D. (Frank V., Hegedüs P.). Gárdony: Orczi – Balogh M. (Bozai B., 65.), Jancsó (Pekowski, 65.), Balogh Á., Dorogi V., Tóth T., Usakov, Szellák (Balogh B., 86.), Szabó B., Kövesdi, Lencsés. Vezetőedző: Bozai Attia. Szekszárd: Bognár Zs. – Kiszely (Gulyás P., 83.), Fekete M., Arena Á., Füredi P. – Gellér, Ágics, Lékó (Péter D., 60.), Budai D. – Tokody B. (Csapó A., 86.), Péter A. (Paksi D., 60.). Vezetőedző: Mészáros István. Gólszerzők: Budai D. (6.), Kiszely (22.), Arena Á. (81.). 

A szekszárdiak most vasárnap 13 órától az FC Dunaföldvár elleni vármegyei rangadóval folytatják szereplésüket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!