NB I/A-s kosárlabda

2023.10.08. 20:21

Pocsék dobóformával nem kerülhette el a nagy verést az Atomerőmű SE (galéria)

Második bajnoki mérkőzését is elveszítette az Atomerőmű SE, amely hazai bemutatkozásán 80–62-es vereséget szenvedett az Egis Körmendtől.

Teol.hu

Derrick Woods (fehér mezben) 9 ponttal és 10 lepattanóval zárt

Fotó: Molnár Gyula

Az ASE-sporttelep 3x3-as kültéri kosárlabdapályája, majd pedig a teljesen megújult sportcsarnok és az „ASE örökös bajnoka” és az „ASE örökös tagja” díj átadása után következett a „főétel” a paksi kosárlabda ünnepi menüjében, ami egyben pokoli hangulatot is hozott a Gesztenyés útra. A hazaiaknál Wood és White felváltva dobta a kosarakat, de a másik oldal is gyűjtögette a pontokat, így a két amerikaihoz bekapcsolódó Kovács Ákos duplájával először vezetett a Paks (13–12).

A folytatásban visszaesett az atomosok játéka, második negyed első felében mindössze két pontot jegyeztek, magához is rendelte övéit Csirke Ferenc. Az időkérés azonban nem hatott, sőt két percen belül a második sem, a hat-hét pontos különbség állandósulni látszott. A harmadik negyedben már tizenkettővel is ment a Körmend (33–45), de a sérültek pótlására a héten igazolt Darren Govens büntetőivel sikerült megfelezni azt. Az utolsó felvonásban így megvolt az esély akár a fordításra is, de egy újabb ötperces pontcsenddel esélye sem volt erre az ASE-nek.

A Duda Sanadzét, Mario Ihringet és Eilingsfeld Jánost nélkülöző paksiak csupán 33 százalékkal dobtak mezőnyből (15/35 kétpontos, 5/25 tripla), és bár megnyerték a lepattanócsatát (43, illetve 34), de kétszer annyi eladott labdát jegyeztek, mint a vasiak (15, illetve 7).

Tippmix Férfi NB I/A, 2. forduló
Atomerőmű SE–Egis Körmend 62–80 (19–17,11–20,20–20,12–23)
Paks, 1000 néző. V.: Benczur, dr. Mészáros B., Söjtöry
Paks: Kovács Á 4, Pajor, Wright Jr. 7, Woods 9, WHITE 18/9. Csere: GOVENS 11/3, Radics 6, Dorogi 3/3, Gulyás M. 4. Vezetőedző: Csirke Ferenc
Körmend: COOK 12/3, TAKÁCS K. 14/3, MORGAN 17/9, Tolbert III. 10/3, Carter 9/6. Csere: Kiss M., DJOGO 14/12, Schmera, Doktor 1, Geröly 3/3, Herczeg, Nagy P. Vezetőedző: Kocsis Tamás
Az eredmény alakulása: 4. p.: 13–12. 8. p.: 17–15. 13. p.: 21–22. 17. p.: 24–30. 20. p.: 30–37. 23. p.: 35–45. 26. p.: 42–47. 29. p.: 48–55. 32. p.: 52–62. 35. p.: 57–74. 39. p.: 60–77.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!