Kitüntetés

2023.11.27. 18:30

A kézilabdáért tett erőfeszítésüket ismerte el a vármegyei szövetség

Kilencen vehették át a Tolna Vármegye Kézilabdájáért kitüntető címet vasárnap a Magyarország–Románia női ifjúsági válogatott felkészülési mérkőzés előtt.

Berg Sándor

A Tolna Vármegye Kézilabdájáért díjazottjai és díjátadói

Fotó: Beke Károly

Ünnepélyes felvezetést kapott a magyar és a román U18-as leány válogatott második szekszárdi összecsapása. A vasárnapi találkozó előtt olyan személyek vehetett át elismerést, akik az elmúlt évtizedekben és jelenleg is sokat tettek, tesznek a Tolna vármegye kézilabdájáért.

Ha valaki nem ismer lehetetlen, ő Gálné Vigh Zsuzsanna, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy Tolnán kézilabda legyen. Jelenleg a helyi klub elnöke és egyben a motorja is. Évtizedek óta jelen van a kézilabdázás életében, edzőként, utánpótlásigazgatóként, technikai vezetőként is remekül helytállt a Tolna KC-nél, minden téren segítőkészséget mutat, amely sok ember számára példaértékű lehet, áll a szakember méltatásában.

Buchholz-Pech Katalin hosszú évtizedeken át erősítette többek között Tamási együttesét, majd aktív pályafutása befejeztével a másik oldalt erősítette. Végigjárva a ranglétrát NB I-es, majd nemzetközi játékvezetőként szerepelt. Számos rangos mérkőzésen működött közre mindkét szinten, ahol több bajnoki döntőn és Magyar Kupa finálén láthattuk tevékenykedni. Jó hírét vitte nem csak Tamásinak, de egész Tolna vármegyének, jelenleg az Magyar Kézilabda Szövetség Játékvezetői Albizottságának és a vármegyei szövetség oszlopos tagja.

Több, mint két évtizedet ölel át Tabajdi Ferenc eredményes edzői pályafutás Szekszárdon, ami még a mai napig is tart. A nevével fémjelzett felnőttcsapatok számos alkalommal végeztek az NB I/B-s és NB II-es bajnokságok dobogósaként, sikeres utánpótlásnevelő munkájának köszönhetően pedig több száz gyermekkel szerettette meg a kézilabdát. Ezen tevékenység sem múlott el kimagasló eredmények nélkül, a 2020/2021-es ifjúsági és serdülő bajnokság másodosztályában egyaránt aranyéremig vezette csapatait, amelynek játékosai ma már Szekszárdi Fekete Gólyák KC felnőtt együttesét erősítik.

Ha már a vármegyei csapatnál járunk, szinte nincsen olyan sportbarát, aki ne ismerné Bognárné Schell Gabriellát. Több, mint harminc éve kézilabdázik Szekszárdon, kiváló kapusteljesítményét kezdetben a Ferropatent Lazúr Szekszárd SE-nél tette le az asztalra, majd a Szekszárdi Fekete Gólyák csapatát erősítette, amelynek a mai napig oszlopos és meghatározó tagja. Hozzáállása, a kézilabdáért való rajongása példaértékű a fiatal játékosok számára is. Azon szerencsések egyike, akinek nagy álma teljesült azzal, hogy lányával Bognár Zsanettel játszik több éve együtt.

A szekszárdi nevelésű Mizsák Dominika alapítója volt a Szekszárdi Fekete Gólyák KC-nek, amelynek játékosa is volt hosszú ideig, majd tudása, kitartása és nagy szorgalma eredményeképpen játékvezetőként is több évig NB I-es mérkőzéseket vezetett. A Magyar Kézilabda Szövetség Utánpótlás-fejlesztési Igazgatóságában is több évig szerepet töltött be, majd 2021-től versenyigazgatója volt a vármegyei szövetségének.

A simontornyai kézilabda meghatározó embere Lampert Csaba, aki korábban játékosként, majd technikai vezetőként tesz rengeteget azért, hogy a sportág életben maradjon. Mind utánpótlás-nevelésben, mind a felnőttcsapat fenntartásában rengeteg energiát tesz bele. Ugyanez elmondható Zámbó Tiborról, aki elismert szakembere volt a városi kézilabdának, nagy szakmai tudásával elősegítette játékosai fejlődését. Minden összecsapás nagyon sokat jelentett számára, legyen az gyermek vagy felnőtt mérkőzés. Ezt bizonyította az is, hogy csapatával vasárnapi bajnoki mérkőzést játszott, így lánya, Kollárné Zámbó Orsolya vette át az édesapjának járó díjat.

Győri Balázst sokáig játékosként láthatták a pályán, majd nagyon komoly munkával felépítette a hőgyészi kézilabdát. Nem csak a településen, hanem a térségben is keresi és képezi a tehetségeket, a sportág nagy szerepet játszik a mindennapi életükben. Önzetlen, rengeteget áldozó, nagyon célratörő sportvezető, akinek nagyon fontos a közösségek összefogása is, áll a szakember méltatásában.

A Tolna Vármegyei Kézilabda Szövetség munkáját több évtizede segíti Almási Gyöngyvér, aki amellett, hogy megbízható és munkájára precíz, nagyszerű ember és remek csapatjátékos. A díjazottak közül Bacs József és Rácz József egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudtak részt venni az eseményen.

Az elismeréseket Gyurkovics János, Szekszárd alpolgármestere, a Tolna Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Zsikó Zoltán, valamint Szabó Balázs, a Tolna Vármegyei Kézilabda-szövetség elnöke adta át a díjazottaknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!