Kosárlabda

2023.12.06. 08:00

Végig kiélezett mérkőzésen szakadt meg a paksi fiatalok győzelmi sorozata (galéria)

Izgalmakkal és fordulatokkal teli mérkőzésen szakadt meg az Atomerőmű SE U23-as csapatának győzelmi sorozata, miután hazai pályán 90–87-re alulmaradt a győriekkel szemben az NB I/B-s kosárlabda-bajnokságban.

Teol.hu

Géringer Gergő 31 pontja is kevés volt a paksi győzelemhez

Fotó: Molnár Gyula

Pontokban és fordulatokban bővelkedő első két negyed után, ahol a legnagyobb különbség egy 8–0-s sorozattal hét pont volt a paksi fiatalok javára, hasonlóan szoros második félidőt produkáltak a csapatok.

A harmadik negyedben Géringer Gergő két ziccerével 66–54-re vezettek a hazaiak, de aztán Kámán Kristóf sorozatban dobott kilenc pontjával visszajöttek a meccsbe a kisalföldiek. Az utolsó felvonás Kékesi Kolos triplájával indult (71–63), de két perccel a vége előtt ismét Kámán villant, amivel már a Győrnél volt az előny. A hátralévő időben négyszer változott a vezető csapat kiléte, és bár a végén háromszor is dobhatott triplakísérletet az egyenlítésért az ASE, Kékesi, Inalegwu Marcell és Sövegjártó Ábel lehetősége is kifordult a gyűrűből, ezzel megszakadt a paksiak három győzelemből álló sorozata.

„Két hasonló karakterű csapat játszott, de a sorozatterhelésből adódóan mi már picit fáradtabban, dekoncentráltabban játszottunk a negyedik negyedben. Így egy egylabdás mérkőzés lett belőle, amiből most nem volt szerencsénk. Ettől függetlenül büszke vagyok a játékosokra, mert nagyon lelkesen és tartalmasan játszottak” – értékelte a találkozót Morgen Frigyes, a paksiak edzője.

Férfi NB I/B, Zöld csoport, alapszakasz, 11. forduló
Atomerőmű SE U23–Agrofeed UNI Győr 87–90 87–90 (24–22, 22–20, 22–21, 19–27)
Paks, v.: Horváth Cs., Farkas P., Tóth K.
ASE: Heimann 13/6, Kékesi 18/15, Radics 8, Géringer 31/9, Sövegjártó 4. Csere: Imre M., Inalegwu 8/3, Sáfrán 2, Pajor K., Nagy D. 3. Edző: Morgen Frigyes
Győr: Kámán B. 12, Garancz 2, Bohunicky 12/6, Hágen 18/9, Kámán K. 20/6. Csere: Bakon 19/15, Horváth Á. 4, Nagy T. 3/3. Edző: Léránt Gábor

A bajnokság állása

1.Dávid Kornél KA11101922–7170.95
2.Tiszaújváros1192930–7020.91
3.Győr1183907–8430.86
4.SMAFC1183894–8500.86
5.Atomerőmű SE U231064819–7560.80
6.Nagykőrös1165907–8960.77
7.NKA Pécs II.1055740–7010.75
8.Dunaharaszti1156780–8030.73
9.Veszprém1156938–8800.73
10.Békéscsaba1147884–9420.68
11.Vásárhely1147763–9190.68
12.Eszterházy SC1037685–8300.65
13.Pénzügyőr1129761–9030.59
14.Százhalombatta10010691–8790.50

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!