Kosárlabda

2024.04.21. 11:22

Horváth Zsófia: „Három negyeden át megvalósítottuk, amit szerettünk volna”

A harmadik negyedben döntötte el a Győr a Tarr KSC elleni elődöntős párharcot. Kedden, Szekszárdon, saját közönségük előtt egyenlíthetnek ki Theodoreán Alexandráék.

Rónai Gábor

Horváth Bernadették (a labdával) küzdöttek, de a második félidő eleji kihagyás sokba került nekik

A nagyszünetben nyolc ponttal még a KSC áll jobban Győrben, a női NB I elődöntős párharcának első mérkőzésén, de a harmadik negyedben nagyon jól elkapták a ritmust a kisalföldiek, akik ezzel a remek tíz perccel el is döntötték a találkozót. 

„Jól jöttünk ki a mérkőzésre, sikerült megállítani a győriek játékát – mondta Horváth Zsófia, a szekszárdiak másodedzője. – A félidőben az öltözőben maradtuk, gyorsan leadtuk az előnyünket, ez megengedhetetlen. Három negyedben megvalósítottuk, amit szerettünk volna. Ezt az egy negyedet kell megfejteni. Ha sikerül, és négy negyeden keresztül úgy játszunk, mint most háromban, akkor elérhetjük azt, amit szeretnénk, hogy visszajöjjünk Győrbe” – tette hozzá a szakember.

Három negyeden át valóban jól ment minden, a kezdeti izgalmakat gyorsan levetkőzték Boros Júliáék, akik szép lassan átvették az irányítást. Jól járt a labda kézről kézre, remek volt a védekezés szekszárdi oldalon, és hatékonyan fejezték be az akcióikat a kék-fehérek. 

A harmadik negyedben azonban minden összeomlott, amit addig felépítettek a vendégek. A győriek három triplával indítottak, s ettől olyan lendületet kaptak, amit nem tudtak tartani a szekszárdiak. Próbáltak közelebb lopódzni, de kevés sikerrel, az első meccset végül nyolcpontos különbséggel behúzták a győriek.

Aggodalomra azonban nincs ok, kedden Szekszárdon, telt ház előtt lehet javítani – ki kell egyenlíteni, hogy a párharc egy harmadik, ki-ki meccsen dőlhessen el a kisalföldi fővárosban. 

„Az első félidőben minden úgy alakult, ahogyan terveztük – mondta Theodoreán Alexandra, a szekszárdiak kapitánya. – A szünetben történt valami, amit meg kell fejteni. Nem szabad hagyni, hogy ennyi triplát dobjanak a győriek. Kevés időnk van, de át tudjuk beszélni a hibákat. Szurkolóinknak köszönjük a biztatást, kellenek a hazai meccsen is, mert még csak egy-nulla, nincs vége a párharcnak” – fogalmazott a hátvéd.
A győriek érthetően boldogok, náluk az előny. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!