Labdarúgás

2024.04.26. 16:45

Windecker József: – Ha azt gondolják, mert nyertünk egy meccset, átszakadt a gát, tévednek

A kupadöntőbe jutással nem jött ki még a gödörből a Paksi FC, ma a Mezőkövesd elleni bajnokit is meg kell nyerniük, mondta lapunknak Windecker József, aki csapat hátralévő öt tétmérkőzéséről is beszélt.

Berg Sándor

– Bognár György vezetőedző a Puskás Akadémia elleni 5–0-s vereség után azt mondta, elérte a csapat a mélypontot. A kupadöntőbe jutással kikerültek belőle?
– Ha valaki azt gondolja, hogy azért, mert nyertünk egy meccset, átszakadt a gát, téved – szögezte le portálunknak adott interjújában Windecker József, a paksiak középpályása. – Ugyanúgy kell játszanunk szombaton a Mezőkövesd ellen is, mint tettük kedden a Kisvárdával szemben. Nem elég „csak” felmennünk a pályára, mert attól még, hogy ellenfelünk biztosan búcsúzott az NB I-től, nem dőlhetünk hátra. Nehéz mérkőzésre számítok, mert a kiesés után felszabadultan futballozhat a Mezőkövesd, amely lehet, hogy olyan játékosokat szerepeltet majd, akikre a jövőben is számítanak. Ők pedig biztos, hogy motiváltak lesznek.

Windecker József szerint a kupadöntőbe jutás ellenére még nincsenek kint a gödörből
Windecker József szerint a kupadöntőbe jutás ellenére még nincsenek kint a gödörből
Fotó: Molnár Gyula

– A paksi öltözőre mindig jellemző volt a jó hangulat. A bajnokságban hat mérkőzés óta nyeretlen a csapat, a legutóbbi ötöt elveszítette. Most milyen a légkör?
– Feszültebb, főleg azért, mert tudtuk, hogy eljön majd a hullámvölgy, de az tovább húzódott, mint amire számítottunk. Voltak persze közben jó mérkőzéseink, például a Vasas elleni kupameccs, amin hosszabbításban jutottunk túl. Tudjuk, ha el akarjuk érni a célunkat, magunk mögött kell hagynunk ezt a negatív időszakot. Koncentrálunk kell, mi tudjuk, hogy nem véletlenül vagyunk ott a dobogón.

– Hétvégén a Mezőkövesdet fogadják, majd utaznak Kecskemétre és Zalaegerszegre, zárásként a Kisvárda érkezik. Nem tűnik egyszerűnek.
– Lesznek körbeverések a mezőnyben, de úgy számolunk, hogy a negyedik helyen tőlünk négy pontra álló Puskás Akadémia mindegyik meccsét megnyerni (a felcsútiak a Zetéhez és az MTK-hoz utaznak, a Kisvárdát és a Debrecent fogadják – A szerk.), a két idegenbeli találkozó pedig valóban nehéznek ígérkeznek. Szeretnénk mind a négy mérkőzésünket megnyerni, ha ez sikerült, nem lesz gond.

Vécsei Bálint személyében rutinos középpályás érkezett Paksra, vele sokat erősödött a csapat?
– Hosszú kihagyás után tért vissza a pályára, idő kell neki, hogy utolérje magát. A beilleszkedéssel Pakson senkinek nincsen gondja, ő is hamar megugrotta ezt. A Kisvárda ellen jól játszott, természetesen erősítésként érkezett, és azt gondolom, hogy az is lesz.

– Szerdán eldőlt, hogy a másodosztályú Nyíregyházát 2–1-re legyőző Ferencváros lesz az ellenfelük a Magyar Kupa döntőjében, amivel megismétlődik a 2022-es finálé párosítása. Miben lesz az idei más, mint az akkori?
– A Paksi FC történetében a két évvel ezelőtti volt az első Magyar Kupa döntő, a keretből többen pályára léptek akkor is és valószínűleg majd májusban is ott lesznek. Valamivel rutinosabbak lettünk, de mint sok más téren, ebben is nagyobb előnye van a Ferencvárosnak. Mi teher nélkül játszhatunk, óriási dolog, hogy ismét pályára léphetünk a Puskás Arénában. Addig van vissza három és fél hét, a bajnokságban pedig még sok dolgunk van.

1.FERENCVÁROS29205471–2665
2.FEHÉRVÁR29155951–3850
3.PAKS29155946–3950
4.PUSKÁS AKADÉMIA291210749–3046
5.MTK BUDAPEST291271040–5243
6.DEBRECEN291261145–3942
7.DIÓSGYŐR291171148–4940
8.KECSKEMÉT291141440–4437
9.ZALAEGERSZEG291061349–5636
10.ÚJPEST291041538–6134
11.KISVÁRDA29741832–4625
12.MEZŐKÖVESD29551925–5420

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!