Közélet

2015.07.12. 12:00

Kicsordult a könnye, mikor meglátta a templom belsejét

Fotókiállítással hívja fel Cs. Mayer Katalin festő a figyelmet arra, hogy az udvari evangélikus templomot összefogással lehetne, kellene felújíttatni. De nemcsak ez az egy épület vár megmentésre.

Budavári Kata

Néhány éve Cs. Mayer Katalin, a Páriban élő festő barátnőit látogatta meg Udvariban. – A szememet a falu felett álló evangélikus templom vonzotta, ahol az égbe nyúló tornyáról hiányoztak a cserepek, csak a lécek álltak, itt-ott már törötten. Kísérteties volt, Bözödújfalura emlékeztetetett. Peszt Attila polgármester úrral már akkor is beszéltünk róla, aki elmondta, hogy már fáradozik azon, hogy megjavíttassa a torony tetejét. Megnyugodtam. Aztán az újságból értesültem róla hogy sikerült. Nagyon örültem. Eltelt pár év és lehetőségem lett a falu vendégszeretetét élvezni és itt festeni. Első utam az evangélikus templomhoz vezetett. Megdöbbenten tapasztaltam, a templomhajó feletti tető része összeomlott, beázik. Ez alkalommal a templom kulcsát is megkaptam. Amikor beléptem, a látványtól előjöttek a könnyeim – meséli Cs. Mayer Katalin.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] A fotókon egyszerre látszik az épület szépsége és az is, hogy nagy a baj
[/caption]

A szomorúságot gondolat, ezt pedig tett követte, és a festő most nem ecsetért, hanem fényképezőgépért nyúlt. Kiállítását nemcsak Udvariban, de legutóbb például a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban is látni lehetett. A segítségnyújtásnak az a módja, hogy a képek révén tulajdonképpen a településhez csak baráti alapon kötődő művész igyekszik támogatókat gyűjteni, udvari partnertelepülése, Seifhennersdorf polgármesterének nagyon megtetszett. Karin Berndt szorgalmazta, hogy Németországban is legyen kiállítás, ennek révén pedig 200 ezer forintnyi euró jött össze. A templom sorsát, mint Cs. Mayer Katalintól megtudtuk, Kollár Zsolt, Gyönk evangélikus lelkésze is a szívén viseli.

A festő elmondta, jól tudja: nem a gyönki az egyetlen épület, mely megmentésre vár. Ilyen például a tamási evangélikus templom, mely igazi ékszerdoboz, és amelyet tervei szerint szintén a maga módján segítene.

Az udvari templom rövid története

Már az 1770-es évek közepétől volt evangélikus felekezet Udvariban, és az 1840-es években kezdték el saját erőből e templom felépítését. Építőmestere Marcsik von Simonthurm volt, aki nagy hozzáértéssel, nagy műgonddal, klasszicista stílusban építette fel a templomot. Az építkezés a gyülekezet elapadó anyagi forrása miatt elhúzódott, ezért báró Sina György és fia Simon földbirtokosok segítették adományukkal a templom befejezését. 1862. június 22-én Haubner Máté szentelte fel a templom. A toronyba három harang került, melyek még ott is vannak szerencsére. 1900-ban azt az orgonát is felállították, amelyet Szalay Gyula székesfehérvári orgonaépítő készített. A hangszer fa váza még most is megtalálható, sajnos a fémtolvajok az orgonasípokat nem kímélték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!