gyermeknevelés

2019.05.18. 16:00

Az idegen nyelvek tanulása akár veszélyekkel is járhat

A túl korai nyelvtanulás, vagy kettőnél több nyelv használata komoly problémákat is okozhat a kisgyermekeknél, fejtette ki Botosné Theisz Aranka nyugdíjas óvoda-, nyelv- és beszédfejlesztő pedagógus.

Brunner Mónika

Fotó: Mártonfai Dénes

Két vagy több idegen nyelv elsajátítása akár már a csecsemőkortól, a beszédtanulás folyamatától lehetséges, de mindehhez több dolgot is figyelembe kell venni – mondta Botosné Theisz Aranka (borítóképünkön).

Hozzátette, az egyszerre két nyelvet tanuló gyermek beszédkészsége később alakul ki, melynek oka, hogy fel kell dolgoznia, rendszereznie kell az információk mennyiségét, és szét kell választania a két nyelvet. Ezért akkor érdemes a gyermeknek az idegen nyelv korai taníttatása, ha maga a család is kétnyelvű módon él, mivel a beszéd elsajátítása ebben a korban utánzás alapján történik.

A gyermek jól alkalmazkodik ahhoz, hogy a szüleivel különböző módon tudja megértetni magát, ugyanakkor zavaró a számára, amikor hol az egyik, hol a másik nyelven beszél hozzá ugyanaz a személy. Kettőnél több nyelv használata is komoly problémát okozhat ebben a korban. Ilyenkor azt a nyelvet kell kiválasztani az anyanyelv mellé, amilyen nyelvi környezetben él a család. Például, ha a gyermek anyanyelve magyar, a szülők beszélik az angol és francia nyelvet, de angol nyelvterületen élnek, akkor az anyanyelv mellé mindenképpen az angol nyelv megtanulását kell választani. Azért, mert azzal a nyelvvel fogja tudni az óvodában, iskolában megértetni magát.

Ha a közösségben nehezen, vagy egyáltalán nem tud kommunikálni a gyermek, az komoly magatartási vagy pszichés problémákhoz vezethet. Ez tapasztalható a megkésett beszédfejlődésű gyermekeknél is, amikor hároméves korig nem tanulnak meg beszélni. Ilyen esetben mindig szükséges szakember, logopédus segítségét kérni.

Így alakul ki fokozatosan a beszéd a kisgyermekeknél

Botosné Theisz Aranka elmondta, hogy a kisgyermekeknél két és fél-három éves korukra alakul ki a beszéd, ami azt jelenti, hogy megfelelő válaszokat tudnak adni tőmondatok formájában. A bővített mondatokkal, összetett mondatokkal való kifejezésmód csak később, az óvodai évek során alakul ki. A nyelvi fejlődés függ az örökletes dolgoktól, az idegrendszer fejlődésétől, amit a környezeti hatások pozitív és negatív módon befolyásolnak. Ahol a gyerekkel való tevékenységet, például az öltöztetést, a tisztába tevést, a fürdetést, a közös játékokat már csecsemőkortól beszéddel kísérik, ott nagy valószínűséggel problémamentes beszédfejlődés alakul ki. Természetesen akkor, ha az örökletes dolgokban és az idegrendszeri fejlődésben egyébként rendellenesség nem mutatkozik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában