utazás

2018.07.17. 18:10

Mindenre kiterjed a tájékoztatás

Mácz Katalin

A Tolna megyeiek körében elsősorban Bulgária, Görögország, Törökország, Egyiptom és Tunézia a legnépszerűbb úti cél.

Utóbbi három ország esetében elmondható, hogy mivel huzamosabb ideje nem történt terrorcselekmény, ismét élénk az érdeklődés az ajánlatok iránt. Kristóf Ágnes, a szekszárdi utazási iroda vezetője elmondta, ennek az az oka, hogy ezeken az üdülőterületeken egy önellátó, görögországi apartmanos nyaralás áráért all inclusive ellátást kaphatnak az ügyfelek. A szakember szerint, ár-érték arányban ezzel együtt is a görög út éri meg legjobban. Hozzátette, még mindig népszerű Horvátország is, noha az elmúlt években folyamatos drágulás tapasztalható.

A kérdésre, hogy miért érdemes – akár külföldre, akár belföldre – utazási irodán keresztül foglalni, elmondta, hogy az elsődleges ok a biztonság. Ebben az esetben szerződésben garantálják, mi szerepel, vagy nem szerepel az ajánlatban. Ha azonban valaki az internetről tájékozódik, és közvetlenül a szállodánál, szállásadónál foglal, akkor utólag sokkal kevesebb lehetősége van reklamálni, ha az ott tartózkodás során nem azt kapta, amire számított, vagy amit előtte megígértek neki. Ugyanez elmondható a hazai úti célokról is, amelyek körül a legnépszerűbbek a fürdővel egybeépített szállodák, illetve a Balaton.

Kristóf Ágnes arra is felhívta a figyelmet, sokan takarékossági okból megkockáztatják, hogy biztosítás nélkül, vagy egy olcsóbbnak tűnő konstrukciót választva utaznak külföldre. A szakember szerint valóban meg lehet így néhány ezer forintot spórolni, amennyiben nem történik baj, ha azonban mégis, akkor jóval mélyebben kell a turistának a zsebébe nyúlnia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában