2024.03.25. 14:54
Meghalt a magyarok kedvenc sorozatának főszereplője
Az egyik legismertebb német színész az ikonikus Derrick című bűnügyi sorozatban 24 éven keresztül játszott.

Forrás: Shutterstock
Fotó: Gita Kulinitch Studio
Meghalt Fritz Wepper, a legendás színész halálhírét pedig a felesége is megerősítette - adta hírül a Bild.
„Fritz békésen elaludt”
– mondta a lapnak Susanne Kellermann.
Az egyik legismertebb német színész az ikonikus Derrick című bűnügyi sorozatban 24 éven keresztül játszotta Harry Klein felügyelő szerepét, ami a világhírt is meghozta az akkor már Németország-szerte ismert és elismert művésznek.

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP
A Derricken kívül többek között A felügyelő és az Álomhajó című sorozatokban is játszott.
Fritz Wepper 83 esztendős volt, az utóbbi időben több egészségügyi problémával is küszködött, daganatot is diagnosztizáltak nála.
Nemrégiben egy felső-bajorországi idősotthonba került, ott hunyt el hétfőn.
Bulvár-celeb
- Turkálóetikett: tudja, hogy milyen használt ruhadarabot tilos megvásárolni?
- A kutatóknak is rejtély, hogyan „ketyeg” a szervezetünk belső órája
- Így választhatunk igazán finom kolbászt a hentesnél
- Van, hogy szétszórt az ember – ezeket a tárgyakat hagyták el az utasok a MÁV járatain (videó)
- A Black Sabbath birminghami búcsúkoncertjének leginkább a város vendéglátósai örülhetnek (videó)