rémtett

2019.03.27. 11:16

Öt évig zaklatta szexuálisan nevelt fiát egy tatabányai férfi

A gyanú szerint hetente többször is szexuális cselekményekre kényszerítette a kiskorú fiút.

Egy hónapra elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy nevelt fiát szexuálisan zaklatta éveken át írja a kemma.hu.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a tizennyolcadik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére, erőszakkal és élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben indítványozta egy nevelőszülő férfi letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint öt éven át rendszeresen kényszerítette a nevelt gyermekét szexuális cselekmény elvégzésére. A bíróság az ügyészség indítványának helyt adott, ezért a gyanúsított letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelte.

A lap Dr. Reszl Ildikó főügyésztől megtudta: egy Komárom-Esztergom megyei településen az elkövető nevelése alatt álló, a cselekmény elkövetésekor a 12. életévét betöltött, de a tizennyolcadik életévét még be nem töltött sértettet a gyanúsított 2010 és 2015 között, hetente több alkalommal, szóbeli fenyegetés, illetve erőszak alkalmazásával arra kényszerítette, hogy tűrje el, hogy a gyanúsított szexuális cselekményeket végezzen vele. A Kemma.hu információi szerint az áldozat kisfiú, az elkövető pedig édesanyjának a párja.

Az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését, mert fennáll annak a veszélye, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a bűncselekmény elkövetését folytatná, illetve a bizonyítást veszélyeztetné.

Ha úgy érzi, bajban van, kérjen segítséget!

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT): 06/80-20-55-20 (éjjel-nappal), e-mail: [email protected]

Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok 116-123

Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékesről hívható, mindkettőről ingyenes

Caritas Lelkisegély Telefonszolgálat 06-80-505-503

Este 6-tól reggel 6-ig, vezetékesről hívható, ingyenes

Kék vonal (gyermek- és ifjúsági telefonszolgálat) 116-111

Éjjel-nappal, vezetékesről hívható, ingyenes

Segélyvonal bántalmazott nőknek: 06-80-505-101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek; 18-22-ig)

PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06-70-252-5254 szerdánként 16 -18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig

Mentők: 104 vagy a 112, Rendőrség: a 107 vagy a 112, Általános segélyhívó telefonszám: 112

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában